Kisné Cseh Julianna – Somorjai József szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Tata, 1997)
Antoni Judit: Ethnoarcheológiai kísérletek I. (Csiszolt kőeszközök készítése és használata)
sikon. A kapa (hoe) - mely szerkezetileg a szalukapához, kinematikailag viszont inkább a fejszéhez hasonlít - pengéjén nem párhuzamos, hanem szöget bezáróak és egymást keresztezőek a nyomok, s az egyik oldalán gyengébbek 21 IS. Összegzés: A kó'eszközök készítéséhez nem szükséges túlzottan sok idő és a kézügyességen kívül nincs szükség különösebb felkészültségre sem. A kísérletben szereplőknek mintegy a fele nő volt; e tény azonban nem arra utal, hogy az újkőkorban nők is készíthettek eszközöket, hanem inkább arra, hogy a gyengébb fizikum sem jelent hátrányt. Ami a kőpengék készítésénél valóban lényegesnek bizonyult, az a kőzetfajták ismerete (megmunkálhatóságuké elsősorban) és a penge- "típusok" kialakítása, ami a használat szempontjából (súly, nagyság, forma, él milyensége, anyagminőség, stb.) döntő tényező lehet. A fúrási technikával kapcsolatos kísérleteink egyelőre nem vezettek el annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy hogyan készültek ezek a lyukak valójában. Az általunk bodzával fúrt lyukak nagysága ugyanis megfelelt az újkőkoriakénak, de az ezekből kieső fúrómagok lényegesen kisebbek voltak a lengyeli anyagból ismert fúrómagoknál. A körkörös vájassál készült lyukban lévő fúrómag már nagyobb, de nem biztos, hogy ha a fúrást tovább mélyítjük, ez a nagyság megmarad. Lehetséges - s többek között ennek kiderítésére irányulnak jövőbeni kísérleteink -, hogy a nád alkalmasabb erre a feladatra. A több szerző által elképzelhetőnek tartott, agancsból, vagy csontból (diafízis) készült fúróval nem próbálkoztunk, mivel ilyen fúró sem a hazai, sem pedig a külföldi csontanyagban nem szerepel sehol. 22 A kísérleti eszközök használhatóságát egyedül a gyakorlati próba dönti el, tehát elengedhetetlenül szükséges e darabokat munka közben kipróbálni és "működés" közben megfigyelni a rajta keletkező nyomok tanulmányozása érdekében. SEMENOV 1964, 17. és 21. Ez a hiedelem elég régóta tartja magát. Kronológiai sorrendben idézek néhányat közülük: EBENIIÖCI1 1876, 7-10. idézi Wurmbrand gróf ausztriai kísérleteit, aki fúróként agancsvéget használt - szerinte sikerrel; DOMBAY I960, 221. - a bodza és a nád mellett állatcsontból készült fúró lehetőségét is felveti; végül PIEL-DESRUISSEAUX 1986, 136. - szintén, nyilván mások véleménye alapján a csont diafízist is alkalmasnak tartja e célra. 66
