Kisné Cseh Julianna – Somorjai József szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Tata, 1997)

Homola István: Technikai megfigyelések őskőkori kőeszközökön

nak ki, egy-egy betét esetén 2-3 fogú fűrész a végeredmény. Ekkor nem a fűrész mozog az anyagban, hanem a megtámasztott/rögzített csonton a két kézbe fogott fűrészelendő fadarab (4. tábla 3.). A módszer ma is használatos. A mai hagyományos fűrészek fogszögei: lombos puhafához és fenyőhöz 60 fok, cserhez és akáchoz (kemény lombos fához) 75 fok. (4. tábla 1-2.) A fűrésznek is meghatározható eszközök fogszögei 70-90 fok között vannak, megközelítőleg egyeznek a mai fűrészfog szögekkel. Ismét hangsúlyozni kell azonban a szilánkok véletlenszerű, esetleges leválását a kőeszközökről, akár készítés, akár használat közben. A kettő nem mindig különböztethető meg. Néhány fokos szögeltérés a tűrési határon belül a kézi, egyedi előállítás rovására írható. Általánosan elmondhatjuk, hogy a kőeszközök fogszögei inkább fölfelé térnek el, azaz nagyobbak a mai gyári készítmények ideális szögértékeitől. A forgácsolás nélküli alakítás a hajlítás és hasítás. A hasítás szerszáma az ék (5. tábla 4.). Hatékonysága az ékszög növekedésével arányosan nő, ugyanis nő az ék beveréséhez szükséges erő is. Az ékeket fa-, csont-, agyar- és agancs hasítására használhatták (2. táblázat). Az ékek munkaélének ideális szöge 20-30 fok. Általában betétként használhatták. Alapkövetelmény, hogy a kőbetét szilárdan rögzüljön a foglalatban, ezért a ragasztással kombinálják a munkafolyamat közben az ékre visszaható szorítóerőt. A leletanyagból kiemelendő a Pb 85/15 és a Pb 64/127.sz. kőszerszám. Az ékkel szembeni felületen tapasztalható ütésnyomok bizonysága szerint ezeket a kőbetéteket úgy helyezték nyélbe, hogy a kéz biztonságos távolságra kerüljön az ütőszerszámtól. Az ékkel ellentétes felszínt nem fedte a foglalat, hogy az ütés erejét ne tompítsa semmilyen ütköző anyag. Vizsgálódásaimmal ennyire jutottam. A munkát új kísérleti módszerek bevezetésével tovább kívánom folytatni. A pattintott kőeszközök tipológiájának, technológiájának, használatának tanulmányozása és újraértékelése még sok eddig feltáratlan információt ígér, reményt keltve bennünk, hogy sokezer éves elődünk életét jobban megismerjük. Itt is szeretném megköszönni T. Dobosi Violának, hogy munkámat figyelemmel kísérte és szakmai tanácsaival segftette, Csák Lajosnak a statisztikai számítások elvégzésében nyújtott segítségét, és Tóth Enikőnek a két kőeszköz rajzainak elkészítését. 37