Kisné Cseh Julianna – Somorjai József szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Tata, 1997)

Homola István: Technikai megfigyelések őskőkori kőeszközökön

telével, Magyarországon Erdélyiné Bácskai Erzsébet, a kőszerszámok használa­ta közben keletkezett munkafénnyel, ezek kísérleti létrehozásával foglalkozik: laboratóriumi körülmények között, az eredetivel egyező, azonos nyersanyag­ból pontosan megtervezett, mért és dokumentált munkafolyamatok eredmé­nyeit, sérüléseket, karcolásokat idéznek elő, majd ezeket összehasonlítják az ősember által készített, használt szerszámokkal (7.tábla 1-4.). Az eddigi kutatásban a néprajznak kiemelkedő szerepe van. Döntő ebben az, hogy a technikai fejlődés az egymásra következő emberi generációk felhal­mozott, tovább adott tapasztalataira épül. Ha ezt az alapvizsgálatot elfogadjuk, akkor ugyanez vonatkozik a gyártótevékenységünk, a forgácsolás mint alapte­vékenység napjainkig tartó folyamatosságára is. Számtalan ipari és háztartási termékünk nagy része ma is így készül. Gyalu­lás, fúrás, vésés, faragás (VI. tábla), mind egy egy részmüvelet, ami évezredek folyamán rögzült. A szabályok, törvényszerűségek napjaink forgácsolási tapasz­talataiban csúcsosodnak ki. Mai forgácsoló gépeink ugyanazt a forgácsleválasz­tó műveletet végzik, mint a kézi szerszámok, csak több késsel, emberi erő hozzáadása nélkül, annak sokszoros hatékonyságával. Ez a többélű forgácsleválasztó művelet a hagyományos kézi szerszámok for­gácsolószerszámaiból alakult ki. Mivel az ember nyersanyagszükségletét hosszú ideig növényi, állati, ásványi anyagok, de jórészt a csont és a fa elégítette ki, ezért a szerszámok zömmel ezen anyagok megmunkálására készültek. A na­gyoló gyalut sík felületek, a vésőt minták, vájatok, üregek, a fúrót lyukak készí­tésére, az éket fák hasítására használják (6. tábla). Formájuk az évezredes ta­pasztalat alapján alakult ilyenre, forgácsoló élük, élszögük a velük megmunká­landó alapanyag keménységéhez igazodik. Keményebb anyaghoz tompább szög, lágy anyaghoz hegyesebb szögben köszörülnek. A kemény anyag nagyobb for­gácsolási erőt igényel. Forgácsolásakor kisebb az esélye az él kicsorbulásának. Lágy anyag megmunkálásához hegyesebb szögben képezzük a szerszám élét. Kisebb a nyomóerő, de az él hamarabb tompul. A tipológiai kutatás eddig kipróbált és igen jelentős eredményeket adó mód­szerein túl egy új vizsgálati módszerrel próbálom a funkció pontosabb megkö­zelítését, az ember szerszámtervező, gyártó tevékenységét megismerni. Feltételezem, hogy az előzőekben említett folyamatosság alapján a paleolit ember ismerte a forgácsolásban ma is érvényes, élszögekről leírt törvényszerű­ségeket. Amennyiben ez bizonyítható, ebből következően egy egész sor mai kéziszerszám funkciója meghatározható a kőszerszámokon is. így pl. a forgá­csolási szögek ismerete adja a velük forgácsolandó anyag keménységét, ezáltal meghatározható a felhasznált alapanyag (1. grafikon). A munkafény kísérletek módszere igazolhatja a szerszám forgácsszögének és élének szándékos kialakí­tását (7. tábla 1-4.). A forgácséi különböző geometriai alakja végez a vele készí­tett, gyártott tárgyon egy-egy részműveletet (vésés, fúrás, díszítés). Egy adott lelőhelyen belül a számbavehető összes forgácsolásra használt szerszámkészle­tet meghatározhatjuk. A szerszámok élének kopásából megismerhetjük a tábor­ban ténylegesen elvégzett munkaórák számát, az ezekre fordított nyomóerő 29

Next

/
Thumbnails
Contents