Somorjai József szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Tata, 1991)

Kakuk Tamás: Tábori történetek. Tatabányaiak a szovjet munkatáborokban

6. Ahogy az aranymosás műveleteiről mesél, mutatja a mozdulatokat. Talán a hiányzó ujjak csonkjai sajognak fel, talán az emlékezés sodra idézi meg a rettenetes fagyokat. A napi norma harminc dekagramm arany volt. Ha a fogoly nem teljesítette, nem mehetett vissza a táborba. Télvíz idején - az év kilenc hónapjában - katlanokban forralták a vizet a mosáshoz. A teknőből rögtön egy másik katlanba folytatták, s forralták újra. Különben azonnal jéggé szilárdult. Variam Salamov orosz író huszonöt évet "nyomott le" Kolimán. Műveit agyonhallgatták, csak a legutóbbi időben kaptak nyilvánosságot a novellák. Ő így emlékezik a Jogászok összeesküvésében: "A brigád felsorakozott a kivonuláshoz. Télen a barakkban volt a sorakozó, és még most is rettenetes visszaemlékeznem arra a néhány percre, mielőtt kiléptünk a fagyos éjszakába, a tizenkét órás éjszakai műszakba. Itt, a tétova tolongásban a résnyire nyitott ajtók előtt, a kintről bekúszó fagyos párában tárul fel csak igazán az emberi jellem." 7. -A munkavezetők szabadok voltak, már leülték a büntetésüket, de az anyaországba nem mehettek vissza. Néha apró szívességeket kértek. Villanyszerelő a szakmám, megcsináltam. Kenyeret hoztak érte. Otthon szeletekre vágták és az ingük alá ragasztották. Ha elkapták volna őket, huszonöt évet sóznak a nyakukba. Teát is csempésztek be. Azt nyolcdecis konzervdobozban főztük ki. Sokkal erősebb let, mint a kávé. Az ember kortyolt belőle, valósággal csikorgott a foga. Szabályszerűen űzött-hajtott. Az oroszok csif írnak hívták. A tű fokán is átbújtunk, ha ittunk belőle. A sellakkból meg pálinkát csináltunk. Loptunk a műhelyből, sót dobtunk bele. Ettől a folyadék összeugrott. A szesz a felszínen maradt. Ezt vattán átszűrtük, büdös és fertelmes volt, de azért megittuk. 8. Az utolsó esztendőket Adamek István Aleszkitóban töltötte. Wolframot bányászott. A hegyekbe vájt alagutak a wolfram-eret követték. Azt körbefúrták, majd lerobbantották. Ácsolatúkra nemigen volt szükségük. Vasutat fektettek le a vágatokban, így szállították a nyersanyagot a három kilométerre fekvő wolfram-mosóba. Ott az akkor legkorszerűbb amerikai gépeken őrölték meg, zsákolták az ércet. 9. Újra leül a fotelbe. Hallgatunk. A vitaminhiány miatt fellépő betegségéről, a berryberryről nem akar beszélni. Túlságosan felizgatná. Kimegy a konyhába, hoz magának egy pohár vizet. Óvatosan, kortyolgatva iszik. - Ötvenegy végén, vagy ötvenkettő elején vezették be, hogy a raboknak is fizetni kell valamicskét. Ezt az összeget aztán elvásárolhattuk a kantinban. Cseppet javult a helyzetünk. Ötvenhárom tavaszán jött a hír, hazamehetünk. Gondolhatja, hogy számoltuk a napokat. Ősz lett, elindulhattunk. De a vonaton még történt egy és más. Tehervagonokban utaztunk. Hét év alatt annyira megszoktuk a nagy hideget, hogy amikor beértünk az európai részbe, majd megbolondultunk a melegtől. Anyaszült meztelenre vetkőzött mindenki. Ezek meg mit adtak enni? Sós halat! Vizet persze nem kaptunk. Pedig tudva-tudták, hogy nem áll meg a szerelvény, csak nagyon ritkán. Fellázadtunk, jöttek a tisztek. Mondtuk, mi 142