Somorjai József szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Tata, 1991)

A Babits Mihály halálának 50. évfordulójára rendezett tudományos emlékülés anyaga - Keresztury Dezsővel beszélget Kelevéz Ágnes: Babits kéziratos hagyatékának utóélete

A lakást pedig oda kell adni egy rendes sztahanovistának!" A lakást végül nem sikerűit megmenteni. KÁ.: Babits életének egy másik jellegzetes színtere, az esztergomi Előhegyen lévő kis nyaraló megmenekült az enyészettől. Hogyan? K.D.: Ezzel kapcsolatban is volt negatív tapasztalatom, de segítőtársakra is találtam. Egyszer elhatároztam, megnézem mi van ott. Iszonyatos volt. Züllés, pusztulás. Kiderült, hogy egy cigánycsapat költözött oda. Az összes faalkatreszt, a kis verandát, a fából ácsolt ülőgarnitúrát, mind elégették. Az "aláírás-fallal" az volt az érzésem, hogy pillanatok alatt leomlik, alul már lekoptak róla az Ilonka által gondosan megőrzött kézjegyek. Hátul a cselédszobában kecskét tartottak, félméteres kosz gyűlt össze. Ott találtam egy kedves, esztergomi igazgatót, aki szinte megszállott igyekezettel kereste a helyreállítás lehetőségét. Valamint sikerült megnyerni az ügynek a minisztériumban Lakatos Lászlót, aki később a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója lett. ő szerzett pénzt a rekonstrukcióhoz. De ekkor is volt ellenállásban, elutasításban részem. Nagyon jellemző volt, hogy amikor a pusztulás láttán kétségbeesve elmentem pénzt kérni Bóka Lászlóhoz, aki akkor államtitkár volt, és szintén nagyon sokat köszönhetett Babitsnak, akkor ő Esztergommal kapcsolatban hasonlóan válaszolt, mint Illyés Gyula a budai lakással kapcsolatban: fontosabb dolgok vannak most, mint az. Babits utóéletében volt egy-két évtized, amikor csak nagyon kevesen álltak ki mellette: Basch Lóránt, csekélységem, Koháry Sarolta, Lakatos László, az esztergomi múzeum igazgatója, Belia Gyurka és a fiatalok közül az ú jholdasok. Tudom, mert rettentő földrengető dolog volt, amikor a Magyar Klasszikusok sorozatban, a "rozsdában" megjelentek Babits válogatott művei, és a könyvhöz én írtam előszóként egy nagy tanulmányt. Emlékszem, mikor beadtam a szépirodalmihoz, egyszer összetalálkoztam Ungvári Tamással, aki akkor Babitscsal foglalkozott, ő mondta nekem: "Tanár úr, elolvastam a tanulmányát, kitűnő, de hát ezt meg merte írni?" Valóban, akkor nem volt veszélytelen vállalkozás az igazat leírni. Arra emlékszem, hogy hosszas csatározás volt, és én végig kitartottam álláspontom mellett: Vagy így jelenik meg, vagy sehogy! Végül abban állapodtunk meg, hogy a szerkesztőbizottság az én előszavamhoz egy külön ellenvéleményt csatol, megírásával Szabolcsi Miklóst bízták meg, aki a megfelelő marxista sallangokkal ellátott tanulmányt a várakozásnak megfelelően elő is állította. Ezért is éreztem annyira fontosnak azt, hogy a Babits kéziratos hagyatéka megmarad jon, ereklyeként is, de főként azért, hogy a megfelelő dokumentumok az eljövendő kor tudósainak rendelkezésére állhassanak. Das Schicksal Babits' handschriftlichen Nachlasses Während des Interviews sagt Dezső Keresztury über das handschriftliche Vermächtnis Mihály Babits' aus. Die Handschriften bewahrte seine Ehefrau Ilona Tanner auf. Den Nachlass kann man in zwei Abschnitte unterteilen. Der erste ist der Briefwechsel, in welchem sein Lebenslauf geordnet ist, der zweite seine Werke und Photos. Keresztury sorgte zusammen mit Lorant Basch dafür, daß sein Nachlass 1952 in die Széchenyi Landesbibliothek gelangt. 10