Fűrészné Molnár Anikó szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Tata, 1989)

Történelem - Payer Gábor: Egy 16. századi hugenotta hadvezér és terve a török európai kiűzésére

parancsnokai felfogadóikkal teljesen üzleti alapon szerződtek, s jövedelmező hadi vállalkozásaikból tekintélyes hasznot húztak. A korszak első modern katonai szakírója, Machiavelli (Firenze polgáraként majd a kancellária titkáraként) már az „itáliai háborúk" kezdetén - az itáliai örökségért vívott francia-spanyol érdekellentétek kiéleződésével - a condottieri-rendszer valamennyi hátrányát és ellentmondását megtapasztalva, ekként nyilatkozik;, Aki zsoldosok fegyverére alapozza uralmát, sohasem érezheti magát biztonságban, mert a zsoldosok egyenetlenkedők, törtetők, engedetlenek, hűtlenek; ...Istent nem félik, adott szavuk nincs,... békében ők fosztanak ki, háborúban az ellenség. Mindennek az az oka, hogy csak fizetség vonzza őket a harcmezőre, ...Itália romlását éppen az okozza, hogy már sok éve zsoldoshadserege van. A 16. századi francia királyság hadserege is soknemzetiségű zsoldoshadsereg volt, amelynek soraiban - németek, svájciak, olaszok, spanyolok és vallonok mellett szép számban harcoltak görögök és albánok is. A külföldi zsoldosoknak a királyi hadseregen belüli számaránya 50-75 százalék között váltakozott. A hugenotta hadsereg viszont mindvégig megőrizte „nemzeti" jellegét, ugyanis a „királyság ellenségeidként jelentősebb külföldi támogatásra - a német protestánsokon és angolokon kívül - nemigen számíthattak. Ugyanakkor mindkét szemben álló fél ki volt szolgáltatva - az akadozó élelemellátás és rendszeres zsoldfizettség híján - a zsoldosság zsarolásainak. (Franciaországban az élelemellátás gyakorlatilag még a 16. század második felében is csak kenyérellátásra szorítkozott.) A majd négy évtizeden át tartó polgárháború pusztításait és egyre súlyosbodó terheit (növekvő infláció, adóprés, ciklikus élelmiszerválságok, éhínség, gyakori járványok) a falvak és városok lakossága egyaránt megszenvedte. E mindent felprédáló zsoldoshadak csapásait a leggyakrabban Île-de-France, a Rhône és Loire völgye, Burgundia, Franche-Comté, Poitou és Saintonge vidéke, s főként a délvidék; Guyenne, Navarra, Languedoc, Provence, Vivarais és Dauphiné szenvedte el. A királyi hadsereg katonái a nagyrészt protestáns déli, délnyugati tartományokat - ellenséges területeknek tekintve - úgyszólván teljesen kifosztották. Hasonlóképpen jártak el persze a hugenották is a katolikusokkal szemben. Jól jellemzi a kialakult helyzetet - a hugenottákkal ugyancsak kevéssé rokonszenvező - Claude Haton abbé, akinek véleménye szerint e tekintetben „Ó Legkeresztényibb Felségének katonái legalább olyan akasztófavirágok voltak, mint a hugenották. Német zsoldosai nyomásának kénytelen engedni Coligny is, miután - a la Rocher Abeille-i győztes csatát követően (1569. jún. 25.) - hadizsákmányukat követelve, Poitiers ostromába fognak. Meghiúsítván mindezzel, hogy az „Admirális úr" a kivívott katonai sikert Saumur és Párizs irányába tovább fejlessze. Hasonlóképpen kitörölhetetlen nyomokat hagytak maguk után Condé csapatai az első három vallásháború folyamán Île-de-France-ban, Deux-Ponts herceg német zsoldosai Franche-Comté-ban (1569 nyarán mintegy kétszáz falut perzselnek fel), vagy Monluc

3 megtorló hadjárata (1569-70-ben) Guyenne-ben. A zsoldosság megbízhatatlanságáról és természeti csapással felérő pusztításairól La Noue is lesújtó tapasztalatokkal rendelkezik; „Mivé lettek csapataitok és seregeitek, ha nem minden bűn forrásává, akik mindenfelé a legszörnyűbb nyomokat hagyják maguk után, melyekkel még a sáskajárás pusztítása sem vetekedhet? Ellenségeitek gyűlölnek kegyetlenségtekért, barátaitok fosztogatásaitokat félik, a lakosság pedig menekül előletek, mint az árvíz elől." (Discours XIX. 398-399.p.) 82