Fűrészné Molnár Anikó szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Tata, 1989)

Néprajz - Dr. Solymos Ede: Az esztergomi halászcéh története

vei foglalkozó atyamester. A legfiatalabb mestert bízták meg a szolgálómesteri teendőkkel, bejáró mestert külön választottak, a jegyző vagy nótárius, ha volt megfelelő írástudó köztük, a mesterek közül került ki, máskor külső, tanult embert kértek föl némi tiszteletdíj ellenében. A legények közül választották azok vezetőjét, a dékánt. Ilyen kis létszámú céhnél szinte minden tagra jutott előbb-utóbb valami tisztség. Ha viszont a céhmester közmegelégedésre látta el feladatát, azt többször is újraválasztották. így volt ez Szappancsik Andrással is, aki már 1824-ben három évi céhmesterség után leköszönt, de 1833-ban bekövetkező haláláig mindig újraválasztották. Hasonlóan hosszú ideig töltötte be ezt a tisztséget Borz György, 1843-tól 1851-ig, bár esküszöveget nem találtunk, de a bejegyzések szerint „meghiteltetett". Borz Ferenc viszont azért lett újra szolgálómester, bár ideje 1837-ben lejárt, mert „oly fiatalabb, vagy új mester nintsen, tehát ennek a szolgálatnak viselésére továbbra is utaséttatott". 1853-ban a jegyzőkönyvben a mestereket urazni kezdik, pl. „Borz András úr céhmester". 1859 és 1862 között nincs semmi bejegyzés. Ekkor jegyzik fel, hogy „miután a Czéhmester Borz Ferenc, s Atyamester Kiss Imre elhaltak, legelsőbben is a Czéh Előjáróság választása került kérdés alá." A dékánnak lehetett helyettese is. 1866-ban írták: „Szibilla József választatott parancsolónak Czéhbeli legények között, helyettes Borz Sándor". A céh pénzbeli vagyona a különböző taxákból, a kántorpénzből, büntetésekből és a kamatokból gyűlt össze. Fizettek a szegődésért, szabadulásért, táblajárásért, céhbeállásért (mestertaksa), de voltak rendkívüli kivetések, mint a zászló állítás, valamilyen szerszám beszerzése stb. A kántorpénzt minden gyűlésen lefizették a mesterek és legények, s ezt pontosan könyvelték, ami a mai kutatónak is nagy segítség, hisz nyomon követheti a tagság létszámának alakulását. Év végén és céhmester változáskor elszámolást készítettek. Az egyik legnagyobb kiadás a városnak fizetett adó volt. Első kivetését korábban már idéztük. 1825-ben 11 felé, 1837-ben 9 felé osztották, ez utóbbiak között két özvegyasszony is szerepelt. 30 ft-ot kellett összesen fizetniük ezüstben. Két év múlva 36 ft-ra emelődött, 1840-ben már 42 ft volt, 1849-ben 48 ft. A halászó vizet - vagy annak egy részét - a várostól a céh árendálta: „Végtére előadván hogy a Ns Város vizén árendába 13 f ezüstben felvett Haszonvételre magokat a mint a Contractus magával hozza fertály Esztendőnkint esendő részt előre befizetni a Cassába tartozván erre reá állottak" (1824). 1837-ben úgy határoztak, hogy „mester emberek háló számra fognak fizetni u. m. Borz György két hálótul, Borz György Özvegye szinte, Kiss Imréné szinte két hálótul, Szabó Ignátz egy hálótul, Kunszt Sebestyén egy hálótul, Móringer Alajos egy hálótul, Béli János szinte egy hálótul. Melly fizetésbéli árenda vagy más képp háló fizetés egy hálótul 1 fr vt meg állapéttatvá..." 1824-ben megállapodtak abban is, hogy a szegényebb legények temetésére évente az utolsó kántorkor l-l ft-ot fizetnek be. Mindjárt ki is fizettek 7 ft 15 xr-t, és Elmajer Vince temetésére 6 ft 45 xrt fordítottak. 1843-ban 5 ft-ot adnak az esztergomi tűzkárosultaknak, 1843-ban a miskolciaknak küldenek segélyt. 1840-ben „a Lombardia Országi Tenger és folyóvizek megáradása tetemes károkat okozván ugyanazok meg károsodottak számára úgy nem különben Baja Város tűz által megkároso58