Fűrészné Molnár Anikó szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Tata, 1989)

Néprajz - Tisovszki Zsuzsanna: Népi orvoslás, növényismeret Esztergom-Szentgyörgymezőn

Egyik elbeszélő szerint megtörtént, hogy a gyerek rémüldözött ilyenkor: „anyu, ne tegyél bele, ott a bácsi!" „De a bácsi szeme erre, arra, beleteszlek!" Másnapra jobban lett (a gyerek) - emlékezik Nádler Józsefhé. Szemverés „Vót egy kislányom, meghalt. Ót is megcsodálta egyszer egy ember - „jaj, de szép!" Utána sírt, beteg volt. Háromszor meg kellett nyalni a szemét, és a feje fölött elköpni" (N. J-né). A még megkereszteletlen gyerek volt leginkább kitéve a rontó, ártó hatalmaknak. Az újszülött fürdővizébe ezért volt szokás parazsat, ill. szenet dobni, pólyájába fokhagymát kötni (a fokhagymának nagy rontásűző ereje volt!), szintén a pólyára rózsafüzért kötni, a csecsemő csuklóira különböző színű (Csolnokon piros-kék) szalagot csavarni. A keresztelőig nem szólították nevén a gyereket, megköpködték (csak messziről ez is a védelem egy módja volt, nehogy ártson a szeme), vagy aki ránézett „fuj, fuj, de csúnya!" felkiáltással védte a gyereket - nehogy az ártó hatalmaknak megtessék. A nevét is ezért „titkolták" - ne szólítsa el a gonosz a gyereket (Kernenden). Általában siettek a keresztelővel, nagyobb biztonságban tudták a hívőt, mint a „pogánykát". A gyenge, beteges gyerekkel nem is vártak 2 hétig sem, hanem már egyhetes korában elvitték keresztelni, nehogy pogányként haljon meg (s mint ilyet, régebben a temető árkában, falánál, pap nélkül temethették csak el). Gyermektápszer nem lévén, a sovány, gyengécske gyereknek igyekeztek tápláló, hizlaló ételeket kitalálni, szerény lehetőségeik szerint. Kófic „híg rántás, cukros vízzel föleresztve, azzal etették a gyereket. Tápláló, hizlaló volt" (N. J-né). Gyomorfájós gyereknek, de felnőttnek is adták a „prampampulát": Kenyérhajat tányérba tördeltek - leöntötték pálinkával, cukrot szórtak rá, meggyújtották - kék lánggal égett. Jó volt gyomorra - mondták. Ha gyereknek adták (ritkán! - általában eltiltották ezt tőlük - a későbbi időkben), inkább dianával helyettesítették a pálinkát. A gyerekek szerették - ez volt az „édesség" (N. J-né). Testi gyengeség, fájdalom esetén szentelményekkel is próbálkoztak: szentelt vizet, szentelt bort itattak beteggel, haldoklóval. A húsvéti szentelt ételeknek egészségvarázsló erőt tulajdonítottak. Szentelt barkaszemet nyeltek torokfájásra. Aßstnek, a megfüstölésnek is babonás ereje volt. Csolnokon a szemverést gyógyította így egy asszony: mindenféle leveleket meggyújtott, valami szöveget (ráolvasást! - sajnos, nem tudták idézni!) mormogottmondott közben, s megfüstölte a szemveréses lányt - Wieszt Tamásné elbeszélése szerint. „Fogfájásrú" is próbálkoztak a füstöléssel: „Piros kukoricát, pókhálót parázsra tenni, annak a füstyit fölszívni a fogra, de nem használt! Babonaság vót!" - teszik hozzá (N. J.-né). Idős asszony meséli megigézése történetét, még lánykorából. Mikor litániára ment, egy fiatalember nagyon megnézte (idegen volt, nem helybéli). „Litániáról hazafelé megint megnézett. Másnap nem bírtam alvásbúi felkelni, kába voltam. Azt mondták, megigézett, csak aludtam volna. Mondták a mosóteknőnél (mikor másnap együtt 48