Fűrészné Molnár Anikó szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Tata, 1989)

Néprajz - Tisovszki Zsuzsanna: Népi orvoslás, növényismeret Esztergom-Szentgyörgymezőn

Gyomorbántalmak ellen számtalan növény gyógyhatását fedezték fel az arra rászoruló emberek: papsajt, cickafarok, katángkóró, ezerjófű, ürömfű teája enyhítette a fájdalmakat. „Egy bácsinak gyomorvérzése volt, sokáig kórházban feküdt. Mondtam neki, igyon cickafark-teát. Használt is neki" (Gy. M-né). A cickafarok rekedtség hurut kezelésére is bevált: „Édesapám be volt rekedve, hurutot kapott. Egy öregasszony azt mondta neki: „Nem kell orvos, szedjen - az úton van sok cickafarok. Abból főzzön a felesége teát!" „Nem főz az, haragszik rám a feleségem (apám sokat ivott, csapos volt, és azért volt rekedt, mert a hideg sörbe jégkockát is tett, úgy itta)!" „Akkor rágjon cickafarkot, az is jó !" El is múlt a rekedtsége, azután mindig rágta a cickafarkot. 91 évig élt" (Gy. M-né). A szurokßnek általánosan jó hatást tulajdonítottak - szép, piros-lilás virágú, és a Kerek-tó felé lehet szedni -, mondják a szentgyörgymezeiek. „Szárát - virágját megszárítom, úgy főzök teát belőle, és iszom: étvágygerjesztő, nyugtató, köhögésrű is használ - fűszernek, bors helyett, megőrölve (is jó)" (K. I-né). „Vesepucoló", vizelethajtó főzetet lehetett készíteni zsúrlófűből (csak a mezei zsúrlófű a jó, a mocsári mérgező!), kecskerutából, ürömből és gyermekláncfű, (szárított) leveléből. „Az ürmöt (annak idején) árulták így összekötözve mindig a piacon, téjának, gyomorfájásrúl, vesepucolónak" (E. F-né). A mezei zsúrlófil teája nemcsak vesetisztító volt, hanem izzasztó, jó epe- és májbántalomra, reuma és csúz ellen. A cukorbetegséget enyhítette: a fehérbab héjának főzete, csóvány (csalán), kukoricahaj, pásztortáska, gyermekláncfű gyökere, cickafarkkóró (fehér) teája. Asztmára bodza- és katángkórótea használt: „Asztmás volt édesanyám, bodzateát, katángkóróteát ivott. 86 évig élt, sokszor fuldoklóit, mindig teával gyógyította magát" (Gy.M-né). Reumás testrészre „cingrád" (cindrót = zsurló) ízekre szaggatott törekét borították, vagy „rézelejével" kúrálták: „Mikor pálinkát főztek, a „rézelejét" (ami pálinka először jön ki), az olyan erős volt, fölfogták, eltették. Azzal kenték a reumát, ízületet, fájós testrészt: inni nem volt szabad belőle, csak kenni, mint a sósborszeszt" (K. F-né). ÁLLATGYÓGYÍTÁS Nagy ijedelmet okozott általában a falusi emberek körében, ha állataik megbetegedtek. A ló, tehén, disznó, de a baromfiak is nagy értéket képviseltek. Igyekeztek a tőlük telhető módon, nagy igyekezettel gyógyítani a jószágokat. Ha sikerült egy-egy terápia, tapasztalataikat, jó tanácsaikat átörökítették utódaikra, megosztották szomszédokkal, rokonokkal, jó ismerősökkel. LÓBETEGSÉG Nádlerné Erős Julianna emlékezete szerint: „Öregapám mondta: Fejjél vörösborba fehér ürmöt, meg egy darabka szappant tegyél bele. Ezt kell beletölteni a lóba. Kincstári ló volt (amelyik megbetegedett), orvost is kellett hívni, de akkor már jobban volt az állat - nem az orvostól gyógyult meg. Csak azt mondta az orvos, amikor kijött: „Most már ne szappant tegyenek bele, hanem tojást!" 45