Fűrészné Molnár Anikó szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Tata, 1989)

Történelem - Dr. Székelyné Dévai Judit: Kis magyar oktatástörténet különös tekintettel Komárom-Esztergom megyék 1868–1945 közötti időszakára

anyanyelven történő oktatását. A tervezet heves vitákat váltott ki a képviselőházban, s bal, illetve jobb oldalról egyaránt támadták Eötvöst. Egy csaknem negyven évvel később született neveléstörténeti mű jól tükrözi az ellenzők szemléletét: „Az országgyűlés termeiben, úgy a sajtó terén is, különösen a tanítók részéről követelve lőn a népiskoláknak az egyház kezébőli elvonatása és függetlenítése, a népbarátok részéről a többi közt avval is indokoltatott ezen szakítás az egyháztól, mert ez a népneveléshez vagy nem ért, vagy pedig híveit szándékosan tudatlanságban, setétségben szereti tartani, érdekei hozván ezt úgy magukkal. Talán az illetők maguk se hitték el azt, amit másoknak igazság gyanánt hirdettek, de hát abban az időben sok tarkabarka bolondságnak voltak nem csak hirdetői, de hívői is."

13 A javaslat végül lekerült a napirendről - s ez húsz évvel odázta el a kötelező népoktatás bevezetését. Az eltelt két évtized alatt az alsófokú iskoláztatást is a németesítés, a klerikalizmus jellemezte, s átalakulását a birodalom érdekei szabták meg. Osztrák minta alapján került sor közvetlenül a szabadságharc leverése után a nyolcosztályos gimnáziumi rendszer; az érettségi vizsga, a hatévfolyamos reáliskola bevezetésére, s ez időszakban alapították a későbbi Műegyetem elődjét, a József-ipartanodából kifejlesztett Politechnikumot. A kiegyezés évében - de megváltozott erőviszonyok mellett - vette kezdetét Eötvös második minisztersége és az 1848-ban visszautasított népoktatási törvény elfogadtatása. Akkor a bal oldal a teljes államosításért, a különböző vallású diákokat egyesítő községi iskolák felállításáért küzdött - most az egyházak oktatási monopóliumának védelme és a felekezeti féltékenység volt a legfőbb akadály. Hosszas vitákat követően, jelentős kompromisszumok árán fogadták el az 1868. évi XXXVIII. törvényt, mely kimondta a 6-15 évesek tankötelezettségét, jelentős szerepet juttatott az államnak az oktatás irányításában, a tanítóképzés biztosításában, s lefektette a polgári közigazgatási rendszer alapjait. Méltán nevezi e jogszabályt Kiss Áron már említett művében a modern népiskola nyitányának - annak ellenére, hogy a vallástan továbbra is kötelező maradt, a tandíjat nem törölték. Bár a népoktatási s az ugyanez év októberében elfogadott nemzetiségi törvény minden fokon biztosította az állami tanintézetekben az anyanyelvű oktatás jogát, a következő évtizedekben a nemzeti türelmetlenség a kisebbségek iskoláiba is bevitte a magyarosítás szellemét.

1 A dualizmus kora még számos fontos oktatáspolitikai intézkedést hozott, melyek alapján kiépült az intézmények államosításáig, az 1948-ig fennálló iskolarendszer. 1891-ben a kisdedóvók, 1883-ban a középiskolák munkáját szabályozták, a legdinamikusabban pedig - új főiskolák, egyetemek egész sorával gyarapodva - a felsőoktatás fejlődött. Kossuth Lajos, Táncsics Mihály, a Galilei-kör, a haladó értelmiség, a radikális polgárság egyaránt bírálta az oktatás tartalmának tudománytalan voltát, az iskolarendszer antidemokratizmusát és az egész közoktatásügy konzervatív, klerikális jellegét. Változást azonban csak az őszirózsás forradalom, majd a Tanácsköztársaság hozott, mely 1919. március 29-én kiadott, XXIV számú rendeletével állami kezelésbe vett át minden oktatási intézményt, szocialista szellemben szervezte át az egész magyar közoktatásügyet. Bevezette a nyolcosztályos nép-, az ötévfolyamos közép- és a négy-négy éves ipari és mezőgazdasági szakiskolát, megreformálta a főiskolák és az egyetemek működését. Számos gyermek- és diákszociális intézkedést hozott, új alapokra helyezte az oktatást és a nevelést. A tanácshatalom megdöntését követő korszak a korábbi hatalmi struktúrát állította vissza, a történelem szülte új elemekkel bővítve ideológiáját. Az első világhá141