Fűrészné Molnár Anikó szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Tata, 1989)
Történelem - Fűrészné Molnár Anikó: A Komárom Megyei Munkásmozgalmi és Ipartörténeti Múzeum fényképtára (Megyei fényképészek és fényképészműtermek)
után 11 évvel nyújtott már megfelelő megélhetést hivatásos fotósnak a megtelepedéshez. Természetesen ezt megelőzően is készültek itt említésre méltó felvételek, csak alkotójukat nem ismerjük. A helyi bányavezetőség valószínűleg Budapestről hozatott fotóst a „magyar Ruhr-vidék" fejlődésének megörökítésére. Ismeretlen fényképész alkotása az Esterházy-aknáról: az 1896-ban megnyitott l-es számú lejtős aknáról és az ott dolgozó bányászokról a századfordulón készített csoportkép. A munkások kezében a mesterségüket jellemző eszközök láthatók. A csoportképen szigorú beállítási rend uralkodik, ami a társadalmi hierarchiát tükrözi. A képen, a munkások ruháját szemügyre véve, már több, úgynevezett kétlaki életet élő (nyáron a mezőgazdaságban, télen a bányánál munkát vállaló) bányamunkás látható. Több hasonló, dokumentációs értékét tekintve fontos alkotás született a századfordulón, amelynek alkotója ismeretlen. Pedig a fényképészetben már a legkorábbi időponttól, vagyis a papírképek megjelenésétől szokássá vált, hogy fényképeinek hátlapjára - pontosabban a fénykép kartonjának hátlapjára - ragasztotta címkéjét. A hátlap (verzó) ezáltal a reklám szerepét töltötte be. Ezek az említett fényképek sajnos nem szignált képek. Nem ismerjük az alkotóját (vagy alkotóit) annak a nagyon szép kivitelű fényképalbumnak sem, amelyet Tiles János főmérnök kapott ajándékba 1907-ben a III. számú akna alkalmazottaitól. Stemmer Vilmos, a század elejétől működő budapesti portréfényképész is megfordult itt riporteri tevékenysége során, amelyet az 1910. körül a Magyarországi Vases Fémmunkások Szövetsége Központi Vezetőségének tatabányai csoportjáról készített fennmaradt felvétele bizonyít. Az ő megrendelői nagyobbrészt a munkásosztály soraiból kerültek ki. 6 A XX. század elején a tatai szénmedence községeiben is megjelentek a „gyorsfényképészek". Utcán, vásárokon fényképeztek, s az úgynevezett ferrotípiát alkalmazták. Ezek a képek ugyan rossz minőségűek, de olcsók voltak, így megrendelőik többnyire a szegényebb társadalmi rétegekből adódtak. A helyi fényképészetre vonatkozó első bejegyzés az iparlajstromban 1907-ből származik 8 , s arról tudósít, hogy Krakovszky (Krakowsky) András „fényképész és arcfestő" iparengedélyt váltott ki (iparengedély száma: 87205/1881.) 1907. február 1jén és műtermet létesített. Üzletét Bánhidán nyitotta meg. Az üzletbe betársult, s vele együtt dolgozott testvére Krakovszky Auguszta, aki 1915. december 19-én kapott iparengedélyt. Felesége, Krakovszky Andrásné, szintén fényképész volt, iparengedélyt csak válásuk után váltott 1931. május 13-án, amikor Felsőgallán külön üzletet nyitott. A Krakovszky család Bánhidán kívül még Körmöcbányán és Herkulesfürdőn is tartott fenn műtermet. Elég gyakori eset volt, hogy egyes fényképészek két-három helyen is tartottak fenn egyidejűleg műtermet, vagy idényjellegű műtermet állítottak fel egyegy fürdőhelyen. Műtermi felvétel esetén a készült képet nehéz helyhez kötni, mivel a műterem belső berendezését csak ritkán ismerjük. A Krakovszky család fényképein többféle szignót is találunk. Krakovszky Auguszta külön nem szignálta képeit, a közös képek „Krakovszky testvérek fényképészeti műintézet" felbélyegzéssel készültek. Egyik legfontosabb közös alkotásuk a Tanácsköztársaság idején készült, az első szabad május l-jét ünneplő tatabányai munkások egy csoportjáról. 9 Krakovszky András „fényképész és arczfestő" 10 felbélyegzéssel látta el képeit. Ó is és felesége is különböző címkét használt a fénykép hátlapján. Krakovszky András 122
