Bíróné dr. Szatmári Sarolta szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Tata, 1986)

Szatmári Sarolta: Germán sírlelet Tatabányáról

hanem esetleg a rítushoz kapcsolódó szemfedő vagy a halottat beburkoló lepel maradványa. (XV. t.) Ez a fibulatípus a kutatás szerint a Pontus vidékén alakult ki,

3 Krímben előkerült példányai között a fejlődés kiindulópontját jelentő aláhajtott láb szerkezetű példányoktól kezdve a nagyméretű, merevítőléces példányok

4 és a legkésőbbi darabok egyaránt előfordulnak.

5 A típus Közép-Európán át egészen Spanyolországig követhető, ahol öntött példányok vannak.

6 Közép-Erupai elterjedésével és etnikumhoz kötésével először E. Benniger foglalkozott behatóan,

7 — a nyugati gót vándorláshoz kapcsolja a csoport széles körű elterjedését, és a Közép-Európában előkerült darabokat a nyugati gótok Mezőkaszony

8 és Prága közötti területen való letelepedésével magyarázta. Az ő meghatározását veszi át Fettich Nándor a gyulavári mellett előkerült fibulapár közlésekor.

9 A leletet ezért az V. sz. első felére, pontosabban a század második negyedére keltezi.

10 Az 1948-ban előkerült tiszalöki és 1951-ben előkerült mádi lelet korának és díszítőmotívumának vizsgálatánál Kovrig Ilona a korábbi kor- és etnikummeghatározások ismertetése mellett azok kritikáját is adja.

11 A tiszalöki lelet csavartindás csatja az V. század közepétől jelenhet meg legkorábban. A mádi lelet csüngője, a fibulák fejlapját díszítő állatfejmegoldások, a nagyalakú fibulaleleteken ékvágásos, csavartindás csatjai, tükrei, amelyek nincsenek nyugati gót anyagban; — a keleti gót jellegű anyaghoz kapcsolják, ezt a jellegzetes leletcsoportot.

12 (XVI. t.) J. Werner a mezőkaszonyi lelet másik jelentős kísérő darabjának a vastag falú, plasztikus díszű üvegpohárnak elterjedését vizsgálja, megállapítva, hogy Kerc-től Norvégiáig követhetők lelőhelyei. A tiszalöki, Kosino-i gyulavári, kiskunfélegyházi darabokat a gáva-i csat spirálindás díszítésével összekapcsolva az itáliai keleti gót anyag Aequesanta-i maszkos csatjaihoz kapcsolja,

13 és a keleti gótok Itáliába vándorlása előtti időre, 456—489. közé keltezi. A nagyméretű lemezes fibulák szerkezeti felépítése, a fejlap és láblapot összekapcsoló kengyel díszítése, merevítőlécek, állatfejek, gombok alkalmazása nagyon változatos, hiszen két teljesen egyforma darab nem fordul elő, alapelvében mégis egységes. A Kosino-i, tiszalöki darabok gazdag ékmetszéses aranyozott lemezekkel díszített részleteihez kapcsolódik fibulánk fej, és hátlap díszítése, mérete és oldalgombjai. A Dunántúlon mindössze egy lelőhelye van még a nagylemezes ezüstfibulaknak, ez Szabadbattyán, ahol vasútépítés során került elő egy gazdag női sírban 2 fibula.

14 Ezüstcsat és néhány gyöngyszem került a Nemzeti Múzeumba, arany fülbevalópár oktaéderes, karneol berakásos, állatfejes ezüst karperec. A fibulák mérete kicsit kisebb, oldalsó merevítő lécei szintén rovátkolt díszítésűek, fejlapján, láblapján rovátkolt drót és palmettás díszítés van. A fibula fibulánkkal együtt a jugoszláviai anyagban található példányokhoz kapcsolódik, még a fejlap aránya, a merevítőlécek díszítése miatt is. A nagyméretű lemezfibulákon kívül a típus korai kis darabjai is előkerültek Stare Palánkon, (Ó-Palánka) Növi Banovcin

15

; a surján-i

16 darab pedig, amelyet a legkorábbi darabnak tarthatunk ezen a területen, jól mutatja a rombikus 39