Bíróné dr. Szatmári Sarolta szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Tata, 1986)

Nagy Zoltán: Vitéz János „szép palotája” írott források tükrében

hatjuk, hogy volt. Mert az esztergomi várban nagy, szép, drága palotát csináltatott vala, nagy költséggel, kiben magyarországi királyok képei drága szép festékkel ki íratta vala mind Mátyás királyig. Azután négy királyi képnek való helyet hagyva. Az első helyen, ki az székben ülvén ott szunnyadott vala. Evvel László királyt jövendölte. A másik helyen is egy királynak képét íratá. Ennek a lábai előtt tüzet, mely körül embereket sütnek vala. Evvel Lajos királyt jelentette, hogy az ő idején tűz emészti meg Magyarországot, amint az úgy is lőn Szulimán császár és keresztes had miatt. A harmadik helyen két mezítelen embert irata, kik Magyarországért küzdenek vala egymással. Ezeknek lábuk alatt vala a korona. Ezzel azt jelentette, hzogy Ferdinánd és János király addig veszekednek a királyságért, hogy az ország mezítelen marad köztük. Az mint úgy is lőn. Negyedik helyen íratott vala egy koronás patyolatot. Evvel nyilván azt jövendölte, hogy a török császár Magyarországot magának foglalja el. Ezek bizonyára mind igaz jövendölések valának". Pethő Gergely (1565—1629) Krónikája, amely először 1660-ban jelent meg Bécsben, miként címében is megírja, „sokrendbeli fő históriás könyvekből nagy szorgalmatossággal" szedte egybe adatait, idézett leírásában nem mond többett sem Heltainál, sem az általa feltehetően nem ismert Pecsevi-féle leírásnál. Jellemző azonban Pethő Gergelynek az a megjegyzése, hogy Vitéz János nemcsak okos, tudós ember, hanem próféta is volt. Rövid, összegező leírásán és hozzáfűzött magyarázatain tisztán érezhető e korszak prófétizáló, hitvitázó történetszemlélete.

21 A Királyok Terme nagyságáról, beosztásáról, mennyezetéről és falképeiről a legbővebben Reinholtt von Lubenau, az 1587-ben a török portára utazó, a szövegben „Szószólló"-nak nevezett császári követ orvosa tájékoztat Útleírásában. Fogadásukról, s a várban megfigyelt, a bennünket jelenleg érdeklő épületről, s annak belső díszítéséről az alábbiakat jegyezte fel: „A Szószólló Úr megkérte a Béget arra, hogy szolgái számára engedélyezné a város és erődítmény megtekintését. A Bég ehhez készségesen hozzájárult. Küldött is mindjárt janicsárjai közül kettőt, hogy bennünket körül vezessenek. Először az erődítményre vezettek, mely egy magas hegyen volt, két erős kőfallal ellátva és egyébként is remekül megépítve. Olybá tűnt, mintha csak tegnap foglalták volna el és rabolták volna ki. Ami egyszer romokban hevert, azt a törökök újjá nem építik. Ebben a várban volt a magyar hercegérsek székhelye. Kiválló létesítmény, volt benne egy remek templom is, amiből még sok épületrész megvan. Erre az alábbiakban még visszatérünk. Legelőször a belső épületbe mentünk és egy magas kőlépcsőn egy pompás terembe érkeztünk, hol száznál is több asztal állhatott és sem oszlop, sem pillér nem volt benne. A tetőzet szép, faragott, megaranyozott rózsákkal volt ékesítve. Minden keresztény császár és magyar király díszes öltözékeikben, embermagasságú művészi festménye díszítette a falakat. A törökök azonban mindegyiküknek arcát mésszel mázolták át és így felismerni nem lehetett. Minden fordulónál az osztrák címer állott fából vagy kőből faragva. A teremből egy kápolnába érkeztünk. Ez már köralakban volt kiképezve, boltozata mindenféle szentekkel telefestve. Krisztus is a kereszten. A kápolnában körül voltak a Szibillák, 105