Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Tata, 1968)

Négy későrómai sír Brigetioból

A mellékletek között található ezüstkanálnak (5. kép 3 és V. t. 3.) a legközelebbi párhuzama a budaújlaki sírban előkerült kanál, ai a IV. szá­zad legelejéről. Párhuzamokat idézhetünk még más tartományokból is a IV. század első feléből és valószínűleg itáliai importáruk.^ Az üvegpalack, gyöngyök, csonthaj tűk és a fülbevaló nem ad köze­lebbi időmeghatározást, a tolófedéllel ellátott bronzdoboz (5. kép 1. és V. t. 1.) azonban előfordul a III. századvégi és IV. század elejei leletegyütte­sekben.**; A bronzkancsóhoz nyomódva megmaradt egy kis oxidált vászonda­rab (V. t. 10.), magán a kancsó oldalán is az oxidációban látszannak vá­szonlenyomatok. Előkerült ezenkívül a sírban 8 db tengeri kagyló (Pur­pura sp. Arca sp. Arca noae L., Ceritkium S.), melyeknek előfordulása a megállapítások szerint egyaránt megtalálhatók az Atlanti-Oceán, Medi­terráneum, Fekete-tenger és a Vörös-tenger vizeiben. A mellékleteknek igen érdekes darabja a darabokban megmaradt, még rugalmas tengeri szivacs, melyről Dudich Endre egyetemi tanár véleményét a következőkben adjuk közre. ,,A vizsgálatra átadott archaeologiai anyagon a következőket tudtam megállapítani : 1. A darabok kétségtelenül valamely szivacsfajnak vázmaradványai, mert a sósavas macerálás után szétbontva töménytelen váztűre (spiculu­mok) esnek szét. 2. A sósav a tűk anyagára nincs hatással, tehát ez kizárja a mészszi­vacsok (calcarea) osztályát. Csak kovatűs osztályok jöhetnek tekintetbe. A spiculumok mind egy nagyságrendbe tartoznak, mind „nagytűk" (mac­rosclerák), „kistük" (miorosclerak) nincsenek. A tűk kivétel nélkül egy­tengefyűek (monaxon). Ez a négytengelyes szivacsok (Tetraxonia) osztá­lyának egytengelyes rendjére (Monaxonida) utal. 4. A tűk típusa a gombostű szerű, kis fejjel bíró „tylostylus" ami a Monaxorndákon belül a paraszivacsok (Suberitidae) családjára jellemző. 5. Az intézet gyűjteményében meglévő vörös paraszivacs (Suberites) domuncula Olivi példányából vett próbaanyag azt igazolja, hogy ennek a fajnak a spiculurnai teljesen megegyeznek a kérdéses archaeologiai lelet­ben megállapított tű típussal. Amennyire tehát a rendelkezésemre álló irodalomíból megállapítható volt, a lelet nem egyéb, mint a Suberites do­muncula Olivi nevű szivacsfaj összeaszott, kiszáradt példányai és darab­jai. Ez a szivacsfaj a Földközi és Fekete-tengerben mindenütt közönséges a parti sávban. Önmagában gömbölyded, vagy formátlan gombóc alakú telepeket alkot, tárgyakra telepedve többé-kevésbé kéregszerű bevonat. 31 Rómer Flóris, Arch. Közi. 4. 99. sikk. 32 E. Swoboda, Carnuntum (1964.. Graz-Köln) 103 sk. XXVI. t. 2. 33 Konbuly Gy., Aquincum orvosi emlékei. Diss. Pann. Ser. I. No. 3. 25. 1. 86

Next

/
Thumbnails
Contents