Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Tata, 1968)
A felső-bihari korú buda-ipar Vértesszőllősön
vonatkozó tapasztalatainkat most a vértesszőllősi ipar adataira alkalmazva érdekes és általunk hangsúlyozottan fontosnak tekintett következtetésre jutottunk: típusaink morfológiai megfogalmazása csak kevéssé állandó és standard, ugyanakkor viszont technológiai, előállítási módszerük erősen stabilizálódott; az evolúció hosszú útját járhatta be. Ezzel a megfigyeléssel talán választ adhatunk azoknak a szerzőknek problémáira, 29 akik felteszik, hogy a legkorábbi eszközöket előállító embereknél az eszközkészítéshez szükséges kézügyesség és szellemi készség nem feltétlenül volt egyazon mértékben fejlett. A fenti megfigyelés alapján arra lehet gondolni, hogy a kézügyesség — amelynek eredménye a technológiai fogasak kialakítása és standardizálódása — már megvolt, amikor a szellemi kapacitás függvényeként kifejlődhetett az eszközfunkció (talán specializálódásnak is mondhatnánk) és az ennek eredményeként kialakult morfológiai standardizáció. Természetesen ez a két készség nagyjában-egészében párhuzamos, hiszen szoros kölcsönhatásban áll egymással, s ha vizsgálataink lehetőséget nyújtanak az egyik, vagy a másik előrefutásának megállapítására, úgy ez elsősorban „mikrosztratigráfiai" megfigyelés. Az eszközök előállításának régészeti technológiáját illetőleg, megfigyelhető, hogy a szilánk-negatívok mélyek, homorúak, a leütési felszínek simák, minden esetben megmunkálatlanok; csak ritkán szélesek, sok esetben hiányoznak. A bulbus többnyire hiányzik (a kvarcit-eszközökön mindig), a meglévők is legalább felerészben laposak. Az eszközkészítésnél keletkezett 1—5 mm-es szilánkok oválisak, nincs leütési felszínük, bulbusuk lapos. Csak az 5 mm-es szilánkoknál jelenik meg a határozott bulbus és a leütési felszín. Ezek a magkő-eszközök készítési hulladékai, vagy sikerületlen szilánk-leválasztási hulladékok, ami arra mutat, hogy más technikát használtak a durva chopper-élek kialakításánál és az eszköz-alapformaként használt szilánkok leválasztásánál, s ismét mást a finom-kidolgozásánál: a retűsálásnál. A bipoláris technika nyomait nem tudtuk megfigyelni, az ún. „anvil"- (üllő-) technika nyomait igen. Valószínű azonban, hogy eszközeink készítésénél főként a ..bar-hammer"- (lágy-ütős) technikát használták. Ennek megfelelően a leggyakoribb leütési szög a ^10 ü-os és a 120°-os (a kettő együtt a mért adatoknak majdnem 80%-át teszi). Az eszközök élén nem ritka a retus (kb 20—25%). Leggyakoribb a lépcsős retus, de előfordul a fogazott-, meredek-, sőt akad vakaró retus is. Az eszköztípusok számbavételénél nem kis nehézségbe ütközünk. Említettük, hogy az eszközformák standardizáció ja még nem érte el későbbi magas fokát, ezért jobbára típus-csoport fogalmakkal kell dolgoznunk, semmint világosan körülírható típusokkal. Hiányos a chopper chopping-tool kör terminológiája is, 27 aminek oka az is, hogy az ide tarto2C v. >ö. NAPIER, K. J. The Locomotor Functions of Homininds, in: WASHBURN, S. L. Classification and Human Evolution, VFPA 37. Chicago 1963. 178—189. 27 v. ö. SEN, D., Lower Palaeolithic Culture-Complex in India, 41 st India.n Sei. Cong, Hyderabad, 1954. 4* 51
