Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Tata, 1968)
A Vörös Hadsereg létrejötte, megszervezése Tatabányán és környékén
.'".-."A külső erők mellett a belső aknamunka volt az, amely tervszerűen, következetesen bomlasztotta a Tanácsköztársaságot. Az ellenforradalom előkészítésének legfőbb végrehajtói — mint láttuk — a jobboldali szociáldemokraták és a vezető funkcióban tevékenykedő ellenforradalmaitisztek. Legjobban azzal váltak tevékeny részeseivé a restaurációnak, hogy a hachereg és a hátország forradalmi lelkesedését, győzelembe vetett hitét ingatták meg. A jobboldali szociáldemokraták — Böhm személyén keresztül — nagy befolyással rendelkeztek a hadsereg irány ításáb?.n és ezt a befolyást igyekeztek a maguk javára felhasználni, sőt ettől felbátorítva az ellenforradalmi tisztek bátran hajthatták végre népellenes cselekedeteiket. | Katonai szakértők szerint az is nagymértékben elősegítette a bukást, hogy az ellenséges hadsereg igen közel helyezkedett el a fővároshoz és a katonai vereségek után nem volt lehetősége erőgyűjtésre, tudniillik a fővárosból való kivonulás veszélyes helyzetbe hozhatta volna a hadműveleteket. Külső és belső ellenséges erők összpontosított támadását tehát nem tudta kivédeni a Tanácsköztársaság és ebben az objektív vonások mellett — meg kell ezt is mondani — közrejátszottak a kommunisták által elkövetett hibák is. Ezek a hibák ugyanis egyrészt elősegítették, megkönnyítették a belső ellenforradalmi tevékenységet, mánrészt éppen ezen keresztül akadályozták az intervenció elleni harcot is. De megyénk — Tatabánya és környékének dolgozói — elsősorban a munkálok és ezen belül is a bányászok — hitet tettek a Tanácsköztársaság mellett és erre büszkék vagyunk, mert a termelés frontján, a Vörös Hadseregben, a vörös őrségekben, a munkászászlóaljakban való részvétellel megadták a hozzájárulásukat a népi hatalomhoz. A tatabányai bányászok ott harcoltak az intervenciósok ellen délen, keleten és északon. A belső rend védelmében is példásak voltak. Következetesen harcoltak a jobboldal ellen _ és ugyanilyen határozottan védték, terjesztették a kommunista eszméket. A régi harcok hősei, a veteránharcosok, vörös katonák közül sokan a harctereken hősi halált haltak. Sokan a Horthy-fasizmus kínzásainak lettek áldozatai, de akik megmaradtak, azoknak az élete is keserves, megalázó volt. Sokaknak kellett tűrni, nevet változtatni, hogy maga és családja számára biztosítsák a betevő falatot. Varga elvtárs így beszél ezekről az időkről: „Én Tatabányán éltem 1913 óta és azokban a mozgalmakban, amelyek itt lezajlottak, részt is vettem. Munkahelyemen ezért négyszer számoltak le és egy házkutatás alkalmával a csendőrség elvett tőlem minden személyi iratot." (hangfelvétel). A felszabadulás idején ezek az öreg veteránok harcoltak az első sorokban. Átadták a Tanácsköztársaság idején szerzett tapasztalataikat. Sajnos, a személyi kultusz évei alatt sok igazságtalanságban volt részük. A magyar szocialista munkáspárt azonban kiküszöbölte a csorbát. A Tanácsköztársaság ma is élő hősei már nyugdíjasok, nagyapák, de lendületük, az elvhez való hűségük töretlen. Az 1956-os ellenforradalom alatt is ők lelkesítettek a fiatal generációt az ellenforradalom leveré-sére, a szocializmus további építésére. Az ő munkájuk is hozzájárult ahhoz, hogy pártunk VIII. kongresszusa kimondhatta: 482