Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Tata, 1968)

Esztergom népességének és társadalmi rétegeződésének alakulása a XVIII. sz. első felében

latban kihangsúlyozza a pozsonyi, budai, komáromi kézművesek erős^ versenyét, az esztergomi mesteremberek hátrányára. Buda nem volt nagy távolságra, árui könnyen ide jutottak, s Pozsony és Komárom kézművesei is, a Dunán hajóval szállított termékeikkel, jelentős konkurrenciát okoztak a náluk drágábban termelő esztergomi kézműveseknek, akik nyersanyagaik egy részét a konkurrens városok piacáról nyerték. A verseny méreteire jellemző, s egyben a helyi piac felvevőképességének mértékére is. hogy pl. a kovácsok a pozsonyiak versenye következtében csak kisebb javítások, s apróbb munkák végzésére szorítkoztak, készáruk előállítása helyett. A szegényes felszereléssel, csekély pénzzel rendelkező esztergomi kézműiparosok nem tudtak a távolabbi, nagyobb forgalmú piacok áruforgalmába bekapcsolódni, s áruikat nagyobb távolságban is értékesíteni. Pozsony, Buda, Komárom nem piacot, hanem versenytárs kézműiparosok telephelyét jelentette számukra. A város igen lassan, a környezete feléledési ütemének megfelelően alakítja ki a maga szűkebb piaci vonzáskörzetét. Nagyobbára a Duna bal part falvainak jobbágy-, zsellérlakossága iparcikk igényeinek kielégítését jelentette ez a piac. A Duna jobb part települései, bár közvetlenül szomszédosak voltak a várossal, azonban még csak most tértek fokozatosan magukhoz, a török idők után, s piacra vihető jelentősebb terményfelesleggel még ez időben nem rendelkeztek. Iparcikkigényüket is nagyrészt — különösen a szlovák népességű falvak — a házilag maguk előállította termékekkel fedezték. Nem csodálkozhatunk azon, hogy az iparűzés mellett ez időben még valamennyi kézműiparos szántófölddel és szőlővel is rendelkezett. Ennek oka természetesen nem csupán abban rejlik, hogy az iparcikkek iránti kereslet nem volt itt olyan mértékű, hogy a kézműiparosoknak kizárólag az ipar megélhetést tudott volna nyújtani, A fő okot abban látom, hogy közvetlenül a török után benépesült városban, a török világot megelőző időkhöz viszonyítva, alacsonyabb fokú munkamegosztás kelt életre. A települések többsége szükségszerűen önellátásra kellett hogy berendezkedjék, átmenetileg, a falvak termésfeleslegeinek hiányában. A város így a század első felében maga kellett hogy előállítsa az ellátáshoz szükséges élelmiszerek legnagyobb részét. Ehhez a maga határában levő szántóföld természetesen nem volt elég, ill. igen szűkösen állt csak rendelkezésre. Innen ered az a sorozatosan elhangzott panasz, amit 1730 táján Bél Mátyás is rögzített a városra vonatkozó feljegyzéseiben. „Ilyen szűk területen nem lehetséges az egyedül földműveléssel vagy csupán szőlőműveléssel foglalkozó életmód. Alig egyik vagy másik darab földecske vagy szőlőcske jutna egynek-egynek, ha valamenyi között egyformán osztanák fel.

32 Pedig, amint a mellékelt szőlőbirtokmegoszlás adataiból kiderült, egyáltalán nem egységesen, egyformán osztoztak a város szőlőterületein Esztergom polgárai. Az iparosok egy része a Szent Lőrinc utcában lakott Ez a piactérre közvetlenül kivezető utca mentén sorakoztak mindkét oldalon az üzletek, s hetivásárkor az utcára is kirakták áruikat. A szomszédos Szent Anna 32 Bél Mátyás: i. m. 14. old. 396