Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Tata, 1968)
Az esztergomi várkápolna XIV. századi falképeinek ikonográfiai vizsgálata
helyes választ a fíatálás és attribtiálás kérdéseire. 2 A jelén tanulmányban e kérdéskomplexum egyik csoportjával, az in situ előkerült mellképek ikonográfiái problémáival foglalkozunk. A feltáráskor a kápolna boltozata és a szentély nagy része romokban heveirt. A hajó oldalfalai azonban 4—5 méter magasságig megmaradtak és megőrizték a XIV. századi és helyenként a korábbi, a kápolna építésével egyidős, XII. századi freskókat is. A törmelékből előkerült építészeti elemek lehetővé tették a kápolna hiteles rekonstrukcióját 1. ábra, amely a freskótöredékekből meghatározható jelenetek egykori elhelyezkedéséhez is támpontot nyújt A kápolna XIV. századi freskói közül a hajó oldalfalain négykaré]yos keretekben elhelyezett nyolc mellkép maradt fenn a legépebben. Fejüket dicsfény övezi és kezükben könyvet tartanak. Feliratuk vagy egyéni jelvényük nincs, ami az egyes ábrázolások tartalmát egyértelműen meghatározná. A szakirodalomban mégis szibilla és próféta ábrázolásokként említik e képeket, hivatkozva a reneszánsz és barokkon történetírókra és utazókra, akik az esztergomi vár „Szibillák kápolnájáéról tesznek említést. 3 A mellképek ikonográfiái vizsgálata azonban nem igazolja ezt az elgondolást, ezért behatóbban kell foglalkoznunk magukkal az ábrázolásokkal, majd a történelmi források szövegével. A várkápolna hajójában a három oldalfalon végighúzódó festett függönymotívum felett egy vonalban helyezkedik el a nyolc mellkép, (Méretük 70x70 crn,) Az északi es déli oldalon a falba mélyített ikerülőfülkék félköríves záródása fogja közre az ábrázolásokat, a nyugati falon, a bejárat két oldalán, egyenesvonalú festett sáv választja el a mellképeket a falsík többi részétől. A déli faltól kiindulva, a nyugatin továbbhaladva, az északi fallal bezárólag a következő nyolc képet látjuk: í. Mellkép bordó háttér előtt. A fej kissé jobbra fordul, szembenéz, a mandula alakú szem felett enyhén ívelő keskeny szemöldök, magas, sírna homlok, hosszú, egyenes orr, kicsiny, csukott száj, gömbölyded ajak. A szőke haj középen elválasztva, lágy hullámokban omlik a vállra, eltakarva a fület. A haj körül sugaras dicsfény. A rövid nyak alatt íves kivágású, díszítés nélküli ruha és zöldes színű köpeny. Jobbjában bordó fedelű, csukott könyvet tart maga előtt, balját magyarázóan kitárja. Az ábrázolás alatt, a kép függőleges tengelyében körzővel rajzolt és piroszöld színezésű, íves szárú kereszt. (4. ábra). 2. Gerevich Tibor Niccolö di Tommasonak tulajdonította a freskókat, bővebb indokolás nélkül. (Magyarország románkori emlékei. Budapest, 1935. 95.) Niccolö di Tommaso Nardo di Cione köréhez tartozott, az 1360— lù-es években működött Firenzében, egyetlen fennmaradt hiteles műve a nápolyi Museo di S. Martinoban levő táblaképe, melynek felfogása, művészi megjelenítésé alapvetően eltérő az esztergomi freskóktól. Bár Offner, Van Marie és legutóbb Berenson kutatásai nyomán jelentősen megnőtt Niccoló di Tommaso oeuvreje, mégis úgy gondoljuk, hogy az eszitergoimi freskók idegenek e mestertől, E (kérdéssel .azonban következő közleményünkben foglalkozunk. .-.,., 3 Lepold A.: Az Esztergomiban feltárt műemlékek ikonográfiája. Katolikus Szemle, 1935. 10. szám. 222
