Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Tata, 1968)

Ötvösmester hagyatéka Esztergomban a tatárjárás korából

párducot, gyakran Krisztus jelképeként, vagy attribútumaként. A vízaknai (Volt Alsó-Fehér m.) és a közeli, vurpódi (volt Szeben m.) kapuívezetek állatalakjai egy-egy életfa két oldalán párduc-alakok, melyek Krisztust jelképezik kétféle szerepében (égi és földi)/

12 A vurpódi kapuívezetben az egyik párduc^alak teste halba megy át, ami Krisztus őskeresztény jelképe volt. Egy további erdélyi timpanon-domborművön Krisztus mellképének balján a visszanéző párducot találjuk, melynek hosszú farka kétségtelenné teszi, hogy nem bárány, hanem párduc akar lenni.

43 Miután a párducnak, mint helyi jellegű Krisztus-jelképnek a középkori Magyarország különböző részein való tervszerű ábrázolásaival megismerkedtünk, térjünk vissza kiindulópontunkhoz, az ötvösséghez. Ezek után nem lehet meglepő, ha azt találjuk, hogy a középkori. ötvösség a párduc-alakot, mint Krisztus-jelképet különféle változatokban rendszeresen feldolgozta. Bizonyos, hogy az ötvösök az utasítást rendelőiktől kapták és mást nem alkothattak, mint amit nekik előkelő rendelőik parancsoltak. Ezek a rendelők pedig rendszerint a papok voltak, akik maguk is felsőbb helyről kapták utasításaikat. A Magyar Nemzeti Múzeum egy ezüst csészéjét egy párduc-szerű (semmi esetre sem oroszlán), csúcsos szakállú, párducos fülű, hosszú farkú állatalak díszíti, mely egyik lábával, az Agnus Dei módján, hosszú száron álló görög keresztet emel a magasba.

44 Bár nyakán lósörényhez hasonló részlet van, kétségtelen, hogy itt a nép által jól ismert félig emberfejű, félig párduc-szerű ősi mitológiai lényről van szó. A „signum victoriae" ráruházása erre a mitológiai alakra azt jelenti, hogy ezt az ősidők óta a nép által jól ismert dionyzikus körbe tartozó napisten-jelképet az Agnus Dei-vel, azaz Krisztussal azonosították. Csakis így volt lehetséges, hogy a párduc, mint Krisztus-jelkép, a középkori Magyarország legkülönbözőbb helyein, elsősorban az akkori főváros ötvösműhelyeiben és kőfaragói között jól ismert minta lett. Hogy a gótika korában ez a népies párduc-fejű nem egyedülálló kuriózum, hanem az egyházi emberek is jól ismerték, bizonyítja egy XIV. századi pozsonyi Missale is, amelyet a Széchenyi könyvtár őriz (14. kép). Ebben a Agnus Del zászlót tart. Hegyes fülű párduc-feje nem téveszthető össze a bárányfejjel.

45 A románkorban az ötvösség a párducnak, mint Krisztus-jelképnek egy más formájú típusát is fölkapta és nyilván ezt is a rendelők kívánságára, mint népszerű képtípust, ismételgette. Ennek az általam ismert legszebb példája a Sopron melletti Malomárokéban került elő (11. kép 2). Szkíta módra a párduc-alak kát oldalának kiterített rajza tölti ki a kerek mezőt, közös homloknézeti fejjel és itt-ott növényi elemekkel földíszít42 Gerevich T.: i. m. XCIII. t. 2. 43 Gerevich T.: i. m. CCXIV. t. 2. 44 László Gy.: Kolozsvári Márton és György szobrászok lószerszámja, Kolozsvár, 1943, 161. o. Ugyanígy a Domanovszky S.-féle Magyar Művelődéstörténet, I, 4^9. o. A lelet azonosítását Vattai Erzsébetnek, köszönhetem. Korát Rómer Flóris, Arch. Ért. V, 1871, 104. sík. o. jól határozta meg a XIV. sz.-ban. A hozzá tartozó ezüstgyűrű feliratának olvasása szerintem: Andreas guberna me. 45 Cod. lat. 214, lOör (Nagy Lajos-korabeli). 175