Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Tata, 1968)

Az esztergomi oroszlános freskók eredetéről

tympanonját díszítő Deesis-ábrázolásnál is.

61 Persze a bizánci kapcsolatok nem zárják ki azt a feltevést, hogy az új oroszlános családi címer példáját Imre a spanyol királyok, II. Ferdinánd (1157—1188) és utódai címerétől vette.

62 Azonban hangsúlyozni szeretnénk, hogy Esztergomban az oroszlános korongok nem jellegzetesen címerállatként szerepelnek, hanem inkább jelképesen, mint „a királyság jelvényei"; a feudális uralkodó hatalomnak művészi kifejezői. Az egyházi és a világi hatalom

63 kapcsolatának jelképei az esztergomi királyi kápolnában — a címeroroszlánok az oltár mögött — éppúgy, mint a Porta Speciosa, — a feudális állam uralkodó osztályai egységének triumfális kifejezői. A freskók készítője szerintünk — a külföldi, bizánci minták ellenére is — magyar laikus művész lehetett, az egész mű keleti dekoratív szemlélete egyáltalán nem volt idegen a magyarság művészi ízlésétől, sőt ősi hagyományok felújítását jelentette.

64 Az esztergomi freskókon megjelenő oroszlánok ábrázolási módja különben is szervesen beleillik a középkori magyarországi művészet formanyelvébe. Hasonló testtartásban, egyszerűbb megfogalmazásban láthatjuk az életfa mellett megjelenő oroszlánokat a vízaknai (Ocna SibiuLui) ref. templom kapuzatának doniborművén (11. kép); ennek kompozícióját Gerevich Tibor a fentebb említett, Athénben őrzött oroszlános domborművei hozza kapcsolatba.

65 Virgil Vatasianu, aki a vízaknai reliefet — Gerevich Tiborral ellentétben — nem a XII. század második felére, hanem a XIII. század elejére datálja, rámutat a képtípus mezopotámiai gyökereire.

66 A szóbanforgó oroszlánábrázolás széleskörű hazai elterjedésére jellemző, hogy Entz Géza hasonló — de sokkal primitívebben megfogalmazott — oroszlános kapuivtöredéket említ a felvidéki Sárospatakról,

6

' sőt a dunántúli Szentgyörgymezőről származó, hasonló díszú faragványtöredéket is bemutat.

68 A típus „elvidékiesedésének" folyamatát — hangsúlyozza Entz Géza — még tovább is nyomonkövethetjük az ország nyugati határterületén a zalaháshágyi és a domokosfai (az utóbbi már jugoszláv területre esik) timpanonok „Agnus Dei" kompozíciójában szereplő oroszlánok ábrázolásain, sőt a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött székesfehérvári csésze szkématkus oroszlánalakja is bizonyíték erre.

69 61 Erről legújabban Bogyay T., Deesis, in Roa'llex. z. deutsch Kunstgesch. Stuttgart u. Waldseel, 203. sk. 4. kép. 62 Donászy F., i. m. Gerevich T., i. m. 221. 63 László Gy.: i. ni. 554. 5. jz. V. ö. legújabban Deér J. „Adler und Löwe in der politischen Symbolik" i. m. 69 skk. 64 V. ö. László, i. m. 554. 5 jz.-ezzel szemben szerintünk alaptalanul Radocsay, i. m. 20 idegen művész munkájának tartja. Helyét a magyar művészetben legújabban Deér J. világította meg. — Die Krone des hl. Staplaus (Uren-Graz 1966) c. művében. 65 Gerevich T. i. m. 157. sk. XCIH. t. 2. 66 Vatasianu, V—, Istoria artei feudale in Tarile Remine, I. 1959. 152. sk., 130. kép. 67 Entz G., i. m. 8. III. t. 1. 68 U.o . 8. sk. o. 9. 11. j-ben további irodalommal: Bogyay T. Regnum, 1940—41, 94. 122, 3—5. kép. Kádár Z., Antiquitas Hungarica, II. 184—189. 69 U. o. 9. 152