Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Tata, 1968)

A dévényújfalui temető etnikai és történelmi problémái

szlávnak állapítja meg a népcsoportot.

5 Ezt először antropológiai érvekkel próbálja alátámasztani, mégpedig Z. Frankenberger nyomán, aki a temető hiányos antropológiai anyaga alapján megállapította, hogy a temető mongoloid elemet nem tartalmaz, embertani anyaga a IX. századi szláv anyaghoz hasonlítható.

0 Másik legfőbb érve a kerámia. Szerinte a korongolt hullámvonal díszes kerámia csakis szláv lehet, ebben a temetőben pedig ez az anyag volt túlsúlyban.' Az avar etnikumot kizárja, szerinte a temető néhány kizárólagos, más temetőben hiányzó jelensége, pl. a prágai típusú edények, a máglyás sírok, és a kideszkázott sírok előfordulása.

8 Végső következtetése az, hogy Dévényújfalu a szlávoknak az avarokkal szembeni határvédelmi központja lehetett.

9 Ez az utóbbi megállapítás teljesen ellentmond keltezésének, hiszen akkor éppen az avar birodalom felbomlása után kellene itt felvirágzásnak bekövetkezni. Ez a feltevés kapcsolattan van azzal az elképzelésivel, hogy a temető nem egymást követő nemzedékek, hanem egy koncentrált, nagyszámú népesség temetője volt. A csoportok relatív időrendjének megállapítása ezért is fontos, és ez csak a térkép használata alapján végezhető el. . 4. A temető legfontosabb, eddig meg nem oldott problémáin kívül sok apróbb, egyes leletekhez, ritusbeli jelenségekhez kapcsolódó probléma vetődik még fel. A temető érdekességét, sokrétű problematikáját mutatja, hogy úgyszólván minden későavar temető közléséhez szolgáltat e

gy

_e

gy párhuzamot, általános kérdésekhez pedig bizonyító anyagot. Irodalmi említésének felsorolása és értékelése szinte külön dolgozatot tölthetne meg.

10 Érdekessége ebben a vonatkozásban az. hogy a magyar kutatók a temető avar jellegét, a szlovák kutatók csak a szláv jellegét ismerik el. Mivel mindkét tábor tud bizonyító anyagot is felhozni, a kérdést egyoldalúan megoldani nem lehet, csakis tárgyilagos, mindenre kiterjedő vizsgálatokkal. Ezek a vizsgálódások nem jelentik Eisner eredményeinek teljes elvetését, inkább kiegészítését, átértékelését. 5 Eisner. J.. i. m. 343—435. 6 Eisner. J„ i. m. 334—338. 7 Eisner. .T., i. m. 248—278. 8 Eisner. J., i. m. 334—338. 9. Eisner, J., 348. 10 Fontosaibb hivatkozások: Horváth, T., AH. XIX. (1953) 63; Fettich, N., AH XXI. (1937), Kioivrig, I. Arch'Ért. 82 (1955) 41; Arch Ért. 87 (I960) 163; AH. XI,. 65, 69, 79, 235; Arch. Ért. 84. (1957) 177, 184. Kniezsa, L, Magyarország néoei a XI. sz.-ban. Bp. (1930), 403; Fügedi, E., Arch. Ért. (1946, 47—48) 317—32 4; Szőke, B., Arch. Ért. 80 (1953) 166—170, 84 (1054) 81 (1954) 119, 120, 121; StmSl. '1956) 121, 133. Arch. Ért. 86 (1959) 34—35, Gsallány, D., Arch. Ért. 90 (1963) 29, 33; Ant. Tan. (1967) 266, 272, 260; László, Gy., AH. XXXIV. (1955) 293; Kiss, A., JPM évk. (1963) 155, 157, 156; Bona, I., Arch. Ért. 84 (1957) 162; Cs, Soós, Á., FA. 14 (1962) 68. 109