P. Tóth Enikő: Kerti Károly (1917-1986) kiállítása. Kuny Domokosn megyei Múzeum, Tata 2006. október 20 - 2007. február 28. (Tata, 2006)
KERTI KÁROLY IK*Mi (1917-1986) KERTI KÁROLY (1917 • 1986) Kerti Károly grafikusművész 1917. október 21 -én született Magyarbólyon. Általános iskolai tanulmányait Baranya megyei szülőfalujában, gimnáziumi tanulmányait Bonyhádon végezte. 1937 és 1942 között a budapesti Képzőművészeti Főiskola festészeti szakán tanult, ahol Benkhardt Ágoston, Boldizsár István és Elekfy Jenő voltak mesterei. A II. világháború és a hadifogság után, 1947-ben Orosházán telepedett le, ahol 1957-ig rajzpedagógusként dolgozott. Az első ízben 1953-ban kiállító művész 1957-ben Tatára költözött, haláláig e városban alkotott és tanított. 1957-ben Brém Ferenc szobrász-, Kóthay Ernő festő-, Krajcsirovits Henrik grafikus-, valamint Végvári I. János festőművésszel közösen megalapította a JEL képzőművész csoportot, mely 1977-ig működött. 1961 -ben Romániában, 1967-ben Norvégiá-ban, 1968-ban Csehszlovákiában, 1974-ben Franciaországban volt tanulmányúton. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége és a Művészeti Alap tagja volt. Kerti Károly 1986. november 29-én hunyt el Tatán. Önálló kiállítások 1954 Fényes Adolf Terem, Budapest (Lipták Pál festő- és Rajki László szobrászművésszel) 1961 Fényes Adolf Terem, Budapest 1964 Kuny Domokos Múzeum, Tata (Kóthay Ernő festőművésszel) 1967 Oslo 1967 Kuny Domokos Múzeum, Tata 1967 Népház, Tatabánya 1967 Városi Tanács, Oroszlány 1968 Dum Umeni, Ceske Budejovice 1970 Győri Műcsarnok, Győr 1971 Duna-menti Múzeum, Komarno 1972 Salon HDLU, Zágráb (Kovács Ferenc szobrász- és Németh József festőművésszel) 1973 Egri Kisgaléria, Eger 1975 Kuny Domokos Múzeum, Tata 1977 Petőfi Sándor Művelődési Központ, Orosháza 1977 Művelődési Központ, Oroszlány 1978 Babits Mihály Művelődési Központ, Szekszárd (Végvári I. János festőművésszel) 1978 Vörösmarty Művelődési Központ, Bonyhád 1978 Művelődési Ház, Dömös 1979 Megyei Művelődési Központ, Székesfehérvár 1983 Georgi Dimitri Művelődési Központ, Veszprém 1983 Komáromi Kisgaléria, Komárom 1983 Petőfi Sándor Művelődési Központ, Orosháza (Kerti Károly és tanítványai; Fülöp Erzsébet festő-, Gyúró István grafikus-, Paál István szobrász-, Rajki László szobrász- és Ravasz Erzsébet grafikus művésszel) 1985 Kernstok Terem, Tatabánya 1985 Művelődési és Ifjúsági Központ, Tata (Színhangulatok; művészetpedagógiai kiállítás absztrakt gyermekfestményekből) 1986 Szántó Kovács János Múzeum, Orosháza 1986 Művelődési és Ifjúsági Központ, Tata (Eletutam mentén; tervek, tanulmányok, vázlatok) 1987 Megyei Könyvtár, Békéscsaba (Emlékkiállítás) 1987 Kuny Domokos Múzeum, Tata (Emlékkiállítás) 1987 Ernst Múzeum, Budapest (Emlékkiállítás) 1997 Kuny Domokos Múzeum, Tata (Emlékkiállítás)