P. Tóth Enikő: Kerti Károly (1917-1986) kiállítása. Kuny Domokosn megyei Múzeum, Tata 2006. október 20 - 2007. február 28. (Tata, 2006)
XX. SZAZAD! CSAPONGASOK Egy sokoldalú, Tata XX. századi kultúr- és művészettörténetében meghatározó jelentőségű, s a modern magyar művészetben is fontos szerepet játszó alkotóművészre emlékezik összegyűjtött műveinek bemutatásával a Kuny Domokos Megyei Múzeum: Kerti Károly grafikus-, festő- és szobrászművészre. Az 1940-es és az 1980-as évek között született munkák két évtizeddel az életmű lezárulása után is eleven szellemiségű, friss szemléletű, intenzív hatásvilágú alkotások, amelyek egy, a művészeti ágazatok, a műnemek és a műfajok, a kifejezésformák között szabadon csapongó művész portréját rajzolják meg, s egyúttal a magyar művészet XX. század második felében lezajlott történéseire, folyamataira, jelenségvilágára is villanófényt vetnek. Kerti Károly aki orosházi alkotóperiódusában festőként indult, s akinek életműve az 1957-es tatai megtelepedést követően (a magyar grafika megismételhetetlen értékeket termő virágzásának időszakában) a grafikai ágazatok terén teljesedett ki, de aki kisplasztikákat és monumentális fali- és térkompozíciókat is alkotott - a stiláris egyneműséget és a szemléleti konvenciókat elvető művész volt: az ágazati sokrétűség, a műfaji változatosság, a technikai megvalósítás gazdagsága mellett ezért sem bontható korszakokra munkássága. Mint ez a kollekció is tanúsítja, az 1940-es és az 1950-es évek természetelvű kompozícióit követően az egyre erőteljesebb stilizálás, a valóságelemek és légióként az emberalakok átírása, jelentésgazdag festői-grafikai motívummá alakítása-avatása révén öltenek testet legszebb művei, amelyek közül néhánnyal átlép az elvonatkoztatások szférájába is, de csak azért, hogy aztán ismét az alakok, az egyéniségek, a típusok, az arcok, a testek, a kezek által megragadható, a szimbolikus, a konstruktív, az expresszív vagy a szürreális képteremtés jellegzetes jegyeivel leírható műveket rögzítsen. Ceruza-, tus-, kréta- és szénrajzok, rézkarcok, monotípiák valamint linóleum- és papírmetszetek jelzik, hogy otthonosan mozgott az egyedi kompozíciók és a sokszorosított lapok megalkotása, a klasszikus és a modern grafikai technikák alkalmazása terén is, és hogy esetenként váratlanul visszatért a festészethez, vagy elszakadva a síktól a térbe szervezett tömegekhez és formákhoz fordult. Az alapvetően humanisztikus-heroikus indíttatások, a szenvedélyes alkotói szándékok, az eszközök analizálása alapján Kerti Károly hol a feketefehér kontrasztjából építkező, hol meg a színek kifejezőerejére alapozott, de mindenkor a rajz, a rajzosság által meghatározott. Mű-világa Szalay Lajos rajzművészetével rokonítható és Kondor Béla erkölcsi vívódásokkal átszőtt művészetével állítható párhuzamba, de pontosan regisztrálható az is, hogy az alkotások mögöttes terében Pablo Picasso nyughatatlan, izgalmas életművének tanulságai is ott munkálnak. Köznapi mozzanatok és történelmi súlyú események, mitológiai és népművészeti hivatkozások, egyetemes és magyar kulturálisművészeti toposzok egyaránt megjelennek művészetében, de mint minden nagy formátumú alkotó esetében, a téma Kerti Károly számára is csak ürügy: hogy a múlt dicső és fájdalmas jelenségeire vagy a látszólag jelentéktelen mindennapokra pillantva önmagukkal szembesíthesse műveinek szemlélőit, hogy a kor a kommunistából szocialistába, a keményből puhába váltó diktatúra emberének etikus cselekvési lehetőségeit kutathassa. A köz- és magángyűjteményekben és a hagyatékban őrzött munkák futó elemzése mellett ezúttal is meg kell emlékeznünk Kerti Károly rendkívül aktív közéleti szerepvállalásáról és művészetpedagógusi működéséről. Mint vidéken élő alkotó jelentős funkciókat és feladatokat vállalt alkotótársai országos művészeti fórumokon való képviseletéért, s ugyanígy nélkülözhetetlen szerepet játszott szűkebb környezete, Komárom megye és Tata városa művészeti életében is. Évtizedeken át aktív pedagógusként, gimnáziumi és általános iskolai rajztanárként működött, de szakkörvezetőként is hallatlanul eredményesen dolgozott: egykori tanítványai közül napjainkban számosán tevékenykednek a kortárs magyar művészet elismert alkotóiként. E szerteágazó tevékenységformák és a kor valóságával együttlélegző, remekbe szabott művek együttese révén összegződik az a mély humanitás által determinált művészeti világkép, amelyre az új évezred első évtizedében már csak egy letűnt kor iránt élesztődé, fájdalmas nosztalgiával tekinthetünk. Wehner Tibor
