Petényi Sándor: Hétköznapok a középkorban. A tatai térség anyagi kultúrája - Kiállításvezető a tatai Kuny Domokos Múzeum állandó kiállításához 5. (Tata, 2013)

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ A TATAI KUNY DOMOKOS MÚZEUM ÁLLANDÓ KÁLLÍTÁSÁHOZ

hez köthető egyik épület kályhás boronaház volt.

Az épülettípus fejlődésével kapcsolatban elmondható, hogy a dunántúli falvakban a kályhás favagy döngöltfalú házat még a 15. század végén is kivételesnek lehet tekinteni, amely csak a település egy-egy rangosabb lakójánál tűnik fel. A szemeskályhák elsősorban tál alakú kályhaszemekből történő rakása a 16. századtól vált általánossá, ekkortól terjedtek el szélesebb körben a kályhás szobák. Ennek a folyamatnak a részeként értékelhető az udvarház kályhás faházának 16. század első harmadának végén történt megépítése.

A kályha felszínre kerülése jelentős információkkal növelte a késő középkori tüzelő berendezésekről kialakuló ismereteinket. A Bajon feltárt, a 16. század végén elpusztult cserépkályha a redukált égetésű szemeskályhák kései, népies változatai közé sorolható.

Az e típusba tartozók gyártása valószínűleg Magyarországon történt, korábbi előképeik, mint importált termékek, az udvari lakáskultúrában is fellelhetők.

A ritka épségben megmaradt kályhafenék, lábazati fal és tüzelőfelület biztos támpontot nyújtott a kályha szerkezetéről, környezetéhez való viszonyáról és az egykori fűtési, füstelvezetési körülményekről.

A kályhatest omladékának feltárása egy olyan, nagy vonalakban jól ismert redukált égetésű szemeskályha típusról szolgált újabb adalékokkal, amelyek között itt egy eddig nem ismert kuriózum (kályhán belüli edényboltozat) is előfordult.

Ha a kályha teljes külalakját nem is lehetett minden kétséget kizáróan rekonstruálni (például az oromzat feletti részek megoldásai csak feltételezésekre alapulnak), a kályha formája vagy oromzatának háromszögekből való össze-8