Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyüszi László (szerk.): Annales Tataienses V. Környezetváltozás, termelés, fogyasztás: a történeti ökológia kérdései. Tata, 2006.

Knézy Judit: Környezetváltozások, halászat és halfogyasztás a Dunántúlon a 16-19. században

Esős években folyt a víz derűre-borúra, az egyébként szárazabb határokban is kosárral merték olykor a halat. Más részről voltak kimondottan száraz időszakok, vagy hosszú, fagyos hónapok, amelyek megtizedelték a halállományt. Ilyen kedvezőtlen évként lehet számon tartani 1559-60 telét, amikor Horváth Márk szigetvári kapitány Nádasdyhoz írt levelében panaszkodott, hogy az általa kért „sózott halat és hordóban rakott halat és húsos vizákat" nem tudta beszerezni. Abban az évben ugyanis, mint írta: „olyan ritka a hal, hogy megbízottat" [beszerző személyt - K. J.] sem találtak. Szigetre sem hordókkal, legfeljebb „hordócskákkalszállítják a sózott halat", még a tolnai halkereskedőktől is hiába kért levélben halat.

7 Még súlyosabb volt a helyzet 1568-ban, amikor a Fertő-tó felszíne jelentősen csökkent és Bécs piacairól eltűnt a hal.

8 Ezért fokozódott az osztrák kereskedők érdeklődése a Duna magyarországi felső szakaszán halászott halak iránt, beleértve a mellék-, holtágak és árvízi tavak halászatát is. A 16-17. századi urbáriumok tartalmazták a halászattal kapcsolatos szolgáltatásokat és rendszabályokat, sőt árszabásokat is, akár jobbágyokról, akár városi polgárokról volt szó, akik részt vettek a halászatban. A komáromi vár és uradalom kötelékébe tartozó jobbágyok robotkötelezettségei közé tartozott 1592-1602 körül a segédkezés a vízi szállításoknál. A komáromi kocsisok és szekeresek bécsi halszállításának fuvardíja ekkor 5 Gulden és 5 Pfennig, ám ők nem tartoztak jobbágyi szolgáltatásokkal. Külön szabályozták a hosszűfuvarban Bécsbe szekerező jobbágyok helyzetét is.

9 A 16. század végi csapadékosabb évek miatt a halászó helyek állapota romlott. De a török csapatok állandó vagy időszakos jelenléte még inkább megzavarta az addig viszonylag harmonikusan működő halászóvízi gazdálkodást, s az ártéri fok-csatorna rendszer gyors romlásnak indult. A gátak, fokok, tavak, viváriumok karbantartására, a tavak mélyítésére nem fordítottak kellő gondot, mert a lakosság félt, vagy elmenekült. A halászás egyes helyeken veszélyes volt a törökök miatt, illetve egyes vizeket maguk a törökök használtak.

1

0 Az összeszedett kilencedet és tizedet ezért igyekeztek időben elszállítani a komáromi várhoz tartozó falvakban, ahol a vizafogó helyek egy része eliszaposodott és tönkrement." Ezért újak építését vették tervbe. Már a 16. század végén észrevételezték, hogy a hajózás és a folyami malmok működtetése miatt kevesebb a viza. A korszak urbáriumaiból kiderül, hogy mind a Dunán, Rábán, Vagon, Garamon, Nyitrán, egyes folyók holtágaiban, árterében, a patakokban, valamint a halastavakban is halásztak. A falusi nép szívesen halászott a mocsarakban, lápokon, mert ezeken a harmadrangú halászó helyeken, amelyek éppen hogy csak az élelmezésükre voltak elegek, szabad volt a halászat, illetve kevés volt az ellenszolgáltatás.

1- A 17. században is voltak olyan időszakok, amikor a magánlevelezések és a tiszttartóknak küldött utasítások a hal szűkös voltáról tanúskodtak. Réthly Antal pl. 1623-24 telét szokatlanul hosszúnak és hidegnek jelzi.

1

3 Benda Borbála kutatásaiból kitűnik, hogy ezen a télen a Nádasdyak udvarának étrendjén is mutatkozott a halhiány, ugyanis csak böjtben jutott hal az asztalra. A következő évben ennél az udvarháznál már nem csak böjtben készítettek halas ételeket.

1

4 A Komárom megyei Martos határában lévő Királyi halastó és a Tálastó állapota 1670-ben olyan rossz volt, hogy vári halászokra bízták a rendbetételüket.

1

5 A 16-17. században általában a földesúr 60