Kisné Cseh Julianna (szerk.): Annales Tataienses IV. Arx – oppidum - civitas. A vártól a városig. Tata évszázadai. Tata Város Önkormányzata – Mecénás Közalapítvány, Tata, 2004.
Kiss Vendel: Adatok Tata szabadságharc alatti történetéhez
Rövidesen a város csizmadiái és tímárjai is állami megbízást kaptak. A honvédelmi minisztérium az újonnan felállítandó 12 honvéd zászlóalj számára szükséges 12000 pár bakancs előállításával az osztrákoktól felszabadult megyék iparosait bízta meg. A szabott áron (3 forint 20 krajcár), s rövid határidővel (három hét) adott megbízásra a tatai csizmadiák és vargák - kormánybiztosi felszólításra - 2000 pár elkészítését vállalták. Nagyobb mennyiséget segédek hiánya, és a magas nyersanyagárak miatt nem tudtak vállalni, hiszen, mint megjegyezték, a központi ár a bőr magas ára miatt nem fedezte a költségeket sem. 22 A szabadságharc idején, az iparosok munkája mellett, a felszerelési eszközök előteremtésénél a hatóságok igénybe vették a lakossági felajánlásokat is. Az 1849 májusában Tóvároson létrehozott honvédkórház felszerelése szépen illusztrálja mindezt. A kórház működéséhez szükséges anyagok előteremtésével megbízott városi jegyző anyagi helyzet szerint összeírta és 5 osztályba sorolta a polgárokat „több jó érzelmű polgártársaim egyetértésével. " Az osztályok vagyoni helyzetüknek megfelelően adakoztak a kórház felszereléséhez. Az 1. osztályba sorolt polgárok 1 pokrócot, 1 lepedőt, és 1 szalmazsákot; a 2. osztályba kerülők 1 pokrócot, 1 lepedőt; a 3-ba soroltak 1 lepedőt, 1 inget; a 4-be 1 inget, végül az 5-be tartozók 1 gatyát adnak a kórháznak. így a jegyző szerint „minden erőltetés nélkül egy nagy öszve g jönne öszve a nélkül, hogy az álladalomnak pénzébe kerülne, különben is pénzért sem lehetne annyi anyagot öszvevenni, mennyit illy könnyen mondva gyüjthetnénk. " 2i A most ismertetett adatok ugyan alapvonásaiban nem változtatják meg ismereteinket Tata 1848-as történetéről, de már a kutatás eddigi állapotában is számos ponton kiegészítik, pontosítják és színesítik tudásunkat a korszakról, s a továbbiakban előkerülő új adatokkal együtt az eddigieknél pontosabb, szélesebb ismereteket adó összefoglalásnak képezhetik alapját. Végezetül pedig ha az előadás elején a kutatói szerencse hiányáról panaszkodtam, akkor szeretnék egy ellenpéldát is említeni. Teljesen véletlenül került a kezembe, más irányú kutatás közben, egy eddig ismeretlen tatai vonatkozású dokumentum a korszakból. A Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának gyűjteményében őriznek egy kisméretű vízfestményt, mely gyakorlatozó nemzetőröket ábrázol. A leltárkönyv bejegyzése szerint ismeretlen csallóközi város a helyszín, de elég egy pillantást vetnie a képre annak, aki ismeri Tatát, hogy felismerje a várost (I. tábla). Az ismeretlen festő nézőpontja a Kálvária domb volt, a kép bal sarkán látszik is kerítésének szegélye. A városnak ezen nézőpontból látható főbb városképi elemei, a plébániatemplom, a református templom, a háttérben pedig a vár tornya, szépen beazonosíthatóak. 66
