Kisné Cseh Julianna (szerk.): Annales Tataienses IV. Arx – oppidum - civitas. A vártól a városig. Tata évszázadai. Tata Város Önkormányzata – Mecénás Közalapítvány, Tata, 2004.
Prohászka Péter: Tata a reformkorban
lóhere és lucerna vetését vonta maga után. A juhtenyésztés az éppen Tatán és az Eszterházy-uradalomban megfigyelhető feldolgozóipar ellenére nem válik elterjedtté, csupán az uradalmakra jellemző. 21 Magda 1819-ben még nagy jövőt jósolt a selyemhernyó tenyésztésének, ami 1848-ra gyakorlatilag elenyésző mértékűvé válik, míg ezzel szemben a méhészet a dunántúli területeken szépen elterjedt. A dunai aranymosás mellett az almási és tatai márványbányászat válik jelentőssé, amit jól mutat, hogy Fényes szerint Piszkénél a márványtöréssel több mint ezer ember foglalkozik. Mész- és homokkövet bányásznak még Neszmélyen, továbbá kőszenet a zsömléi határban, mely azonban csak tégla- és mészégetésre jó. 23 A nyersanyagok kiaknázása mellett a kézműipar játszott még fontos szerepet, ugyanis a megyében 3252 mester működött elsősorban még céhekbe tömörülve. 24 A két nagyobb város mellett sorra jönnek létre gyárak, mint Ogyallán a szivargyár, Marczalházán a szeszgyár, a majki pusztán egy szűr- és posztógyár, valamint Füzitőn 1848-tól egy cukorgyár kezdi meg a termelést. 25 A földrajzi és természeti adottságok következtében a vármegyében két gazdasági és kulturális központ alakult ki. Komáromnál a Duna és a felvidéki folyók kínálta lehetőségek nyújtották azt az alapot, mely a katonaság egyre fokozottabb szerepvállalásával mint felvevőpiac kiegészült. Tata esetében szintén megfigyelhető a nyugat-keleti úthálózat meghatározó szerepe, azonban a kedvező körülmények mellett Tata újkori fejlődésére a legnagyobb hatással kétségtelenül az Eszterházy-uradalom volt. A két város közti legjelentősebb különbséget a jogi státus jelentette, hiszen míg Komárom szabad királyi város, addig Tata csupán mezőváros volt. Mégis városszerkezeti képüket tekintve a rendezetlen szűk utcákkal jellemzett Komárommal szemben Tatát és Tóvárost, 26 mint rendezett, tájképbe illő települést írják le: „...Tóváros útczái sokkai'rendesebbek, szélesebbek, házai mondhatni átalában csinosak, kivált Bajnak és Szőlősnek menő piacz-útczáján; egyéb útczáin különösen szép tekintetet kölcsönöz az egésznek, hogy a házak átalában csaknem mind tűzfalra s egy Ízléssel építvék, melly tekintetet a számos kézmívesi czimerek is felette emelnek. Átalában Tata városa csínját s élénkségét tekintve, ha a dunai mozgalmat s a vár nagyszerűségét elgondoljuk, Komáromnak utána nem áll, hanem tisztaságra azt meghaladván...."} 1 Ez részben a korábbi előzményekre nyúlik vissza, hiszen Bél Mátyás megemlékezik a város szépségéről valamint az utcák egy részének sajátos burkolatáról: „A város magyar része délről és nyugatról veszi körül a várat,... részint a Szentivány hegy lejtős oldalán délre húzódik, részint nyugatnak fordul, a kissé mélyebb fekvésű területen gazdag, de alacsony épületekkel, /::/. Középen van a piactér, ugyanott a katolikus egyház temploma, köztük vannak udvarházak, ahogy a nemesek házait nevezik,..., s márványból van, különösen azon a részen, amely a Szent Istvány domb lejtőjét és tövét foglalja el. Ott ugyanis márvánnyal vannak burkolva szinte az utcák is, a köztérig és a piactérig". 2 *' Komárom vármegye népességének alakulása kihatott két legnagyobb városára, így ugyanaz a jelentős növekedés figyelhető meg itt is a reformkor három évtizede alatt. Míg Komárom lakossága 1819-ben 14-19 ezer lakos között mozgott, 29 addig Tatáé 8500 lakos körüli volt. 30 Három évtizeddel később, 1848-ban, Komáromban 20660-an, Tatán pedig 12581-en laktak. 31 A házak száma Komáromban 1156, Tatán 507 és Tóvárosban 447, azaz 954 volt, amely jól mutatja, hogy a lakosság számában látható nagy különbség ellenére mindössze kétszáz házzal kevesebb állt Tatán. 32 Az 1843-ban készült rovatos 52
