Kisné Cseh Julianna (szerk.): Annales Tataienses IV. Arx – oppidum - civitas. A vártól a városig. Tata évszázadai. Tata Város Önkormányzata – Mecénás Közalapítvány, Tata, 2004.

Cserey Éva: „M. A. Fischer Sohn” Fejezetek Fischer Mózes Áron családja történetéből

füstelvezető csatornát alakítottak ki, így a keletkezett meleg levegő ezeken áthaladva a kályha egész felületét átmelegítette. A kályha egyes részeit formázással alakították, amely speciális eszközöket, nagy gyakorlatot igényelt. A tatai fazekasok a használati és díszkerámia mellett kályhát is készítettek. Korongon négyszögletes keretbe húzott, úgynevezett „kályhaszemeket" állítottak elő.

14 Másféle, igényesebb kályhakészítésre felszerelésük nem volt alkalmas. A svéd típusú kályhákat Tata közelében Esztergomban, Magyary, Mezey Floris kályhaüzemeiben is előállítottak. Győrben a régi múltra visszatekintő Dachauer üzemben készítettek ilyeneket. Ebben az időben még nem volt márkavédelem, így a megmaradt mintalapokon az egymástól átvett svéd, és egyéb formájú kályhaminták szerepelnek. Például a Pesten működő Prohászka-üzem munkalapján a tataihoz hasonló svéd kályha látható. Ha ennek a jól menő üzemnek a felszereltségét megnézzük, fogalmat alkothatunk a tatai azonos korú üzem kályhagyártási eszközeiről. A budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 1870-75 között készült felmérése szerint Pesten, a Terézvárosban a Dob u. 19. sz. alatti Prohászka-féle kályhaüzemben 3 égetőkemence, 2 olvasztókemence, 34 idomító készülék (azaz forma), 5 kéziőrlő, 2 henger van. 300 munkanap alatt, napi 11 órai munkával 1500 db kályhát készítettek, 60 férfi alkalmazottal dolgoztak.

15 Tovább folytatva a tatai gyár történetét, amikor Fischer Mózes Áron Károly fia 1890-ben a gyár üzemelését beszüntette, a Fischerekről hosszú időn át nem hallunk. Öt év elteltével azonban, 1895-ben, a Központi Értesítő új Fischer adatot közölt. A Komáromi törvényszék 1895. október 2-i bejegyzése szerint „Fischer és Nobel közkereseti társaság alakul, amely kezdetét 1895. júl. 15-én vetted Ennek tulajdonosai; birtokosai: „Fischer Artúr és Nobel Elek porcelán, majolika, kályha és agyagáru iparosok, egyetemlegesen kötelezett cégtársak, tóvárosi lakosok, melynek cégét a két cégtárs mindenike külön - külön jogosult jegyezni." A kettőjük közös működése nem tartott sokáig, ugyanis a Központi Értesítő 1902. július 17-i dátummal értesít, hogy „a Fischer és Nobel cég megszűnése bejegyeztetett'?

1 Ezzel párhuzamosan, még ugyanezen a napon, újabb bejegyzés történt, amely szerint a „cég birtokosa Fischer Artúr, porcelán, majolika kályha és agyagáru iparos tóvári lakos. " Ezek szerint agyárat egyedül Fischer Artúr vezette egészen 1913-ig, amikor 1912. december 19-én a cég megszűnése bejegyeztetett.

18 Ki is volt, kérdezhetnénk, ez a Fischer Artúr? Nem volt más, mint Fischer Mózes Áron unokája, Károly fia. A szakmai mesterséget apja üzemében kitanulta, és amint a bejegyzés felsorolja, különféle majolika, agyagáru készítése mellett kályhát is gyártott. Vele kapcsolatban az 1897-ben megjelent „Tatai Híradó" egy kedves epizódot közölt. Ez év szeptember havában az árvízkárosultak javára a tóvárosi nőegylet jól sikerült jótékonysági bazárt rendezett, melyet a király Esterházy Ferencné grófnő kalauzolásával megtekintett. A majolika tárgyak sátránál hosszasan időzött, és az ott álló Fischer Artúrhoz fordulva megkérdezte, ő-e a tulajdonos és mióta áll fent a gyár? 1828 óta-válaszolta a királynak -, melyet nagyatyám létesített.

19 A tatai gyár 1890-95 közötti létezéséről, működésről, az ott történtekről a szakirodalom a legkülönfélébb híreket közölte. Legismertebb volt az a közlés, miszerint Fischer Károly a 70-es években a gyárat eladta a bécsi Hardtmuth-gyárnak, illetve cégnek, ami azt 1913-ig üzemeltette.

20 201