Kisné Cseh Julianna (szerk.): Annales Tataienses IV. Arx – oppidum - civitas. A vártól a városig. Tata évszázadai. Tata Város Önkormányzata – Mecénás Közalapítvány, Tata, 2004.

G. Miklós Márta: Adatok a tati céhek vallási szokásaihoz

A zászlók és a hozzájuk kapcsolódó hitélet legjellemzőbb alkalmai a búcsújárások és az úrnapi körmenetek voltak. A megyében már 1743-tól szokásos volt a billegi búcsújárás, ahová Nagyboldogasszony napján zarándokolt a tatai plébánia körmenete.

42 Az úrnapi körmenet rendjéről egy 1832. évi uradalmi rendelet tudósít:

43 „Minden Czéhek a maguk zászlójukkal az ő kiszabott helyeken két oldalról az Urak Szerzetesek és oskolás ifjak felöl menyjenek, úgy, hogy minden Czéhbeli a maga zászlója előtt s utánna kettőssen mennyének... ". Jelentőséget kaptak a zászlók a céhek közösségi életében is. Már a céhes korszakban, de kivált az ipartestületek időszakában nőtt meg a zászló jelentősége pl. a temetéseken. Egyes céhzászlók az ipartestületek korában már kifejezetten temetési zászlóként funkcionáltak. A mészároscéh 1825. évi bejegyzése

44 rendelkezik a temetésen céhzászlóval történő megjelenésről. A zászlót ezen alkalommal nem a legényeknek, hanem az „Ifjabb mesternek kell vinni...", mintegy megtisztelve a halottat. „...Az elparancsoltattak pedig az Articulusokban foglalt büntetés alatt megjelenni köteleztetnek. Nem különben az Isteni tiszteletre tartozandó Processiok alkalmatosságával az új elkészített zászlónak vítelire az Ifjabb mester emberek közül egy a hoz alkalmatost a ' Czéhmester kirendeltessen, tsak azon esetre, he nem volna itthon, vagy beteg volna arra alkalmatos mesterember, akkoron lehet a ' legöregebb Mesterlegények közül egyet pótolásra állítani. " III. A zászlók harmadik generációját az ipartestületi zászlók képezik. A céhek megszűnésével nem következett be automatikusan a zászlók cseréje, a céhzászlók némelyike egészen az elrongyolódásig használatban maradt. Ezt nemcsak anyagi okok magyarázzák, hanem az is, hogy az ipartestületek vállalták a jogfolytonosságot, átvették a céhek szerepét az iparosok közösségi és hitéleti irányításában. A tatai ipartestületi zászlók közül a következők kerültek elő: Tata és Tóvárosi Ipartestület zászlója, 1896;

45 Tata és Tóvárosi Csizmadiaszakosztály zászlója, 1912;

46 Tata és Tóvárosi Tímárok zászlója, 1932;

47 Tata és Tóvárosi Molnár Ipartestület zászlója, (?).

48 Az első három a Kuny Domokos Múzeum tulajdonában van, az utóbbi magántulajdonban, a molnár ipartestület utolsó elnöke őrzi. Jelen dolgozat nem tartja feladatának az ipartestületi zászlók elemzését, a csizmadiák zászlójának ismertetésére kizárólag az összehasonlítás okán kerül sor. A zászlók, amelyeket szeretnék bemutatni a 19. század első feléből származnak. A rendelkezésünkre álló adatok szerint készítési helyük Pest-Buda valamelyik műhelye lehetett. Ezt a feltételezést támasztja alá a már említett takács számadáskönyv, valamint a tatai csizmadiák céhkönyvének bejegyzése,

49 amely a zászlókészítés költségeit sorolta fel, és beszámol arról, hogy a zászlót Pesten készítették. A többi zászló esetében a készítés helyére vonatkozóan nincsenek írásos forrásaink, a zászlók jellemzői azonban - közel egy időben, tíz év leforgása alatt csináltatták őket; hasonló anyagból, egylapos, meggypiros mustrás selyemlampaszból; azonos technikával díszítették - a készítő műhely azonosságára utalnak. 185