Kisné Cseh Julianna (szerk.): Annales Tataienses IV. Arx – oppidum - civitas. A vártól a városig. Tata évszázadai. Tata Város Önkormányzata – Mecénás Közalapítvány, Tata, 2004.

P. Tóth Enikő: Schwaiger Antal szobrász szoborművei a tati Esterházy-uradalom területén

menyének színezésével. 64 A szószék hangvetőjét három, szintén fából faragott puttófej díszíti, a két szélső metálozott, eredetileg matt és fényarany, a középső színesre festett. Egy 1950-es években készült fényképen puttófejek nincsenek a szószéken, helyettük két váza látható díszként a szószékkoronán; a felhődísz dúsabb volt, töredékei most a templom padlásán vannak. E fénykép alapján látható, hogy a középen elhelyezett evangélista-szobrokat megcserélték. 65 Aszószéket 1764-ben emelték, majd egy korábbi megújítást követően 1782-ben újra renoválták, festője és aranyozója a tatai Ioannes Antonius Pfeiffer volt. 66 Vagy a korábbi, vagy az 1782-ben befejeződött felújításhoz kapcsolódott egy 1780-as szobrászati munka az „új kathedrá"-\ioz, melyért a szobrász 71 forintot kapott. 67 A templomhajó bal oldalán található egy kisebb mellékoltár, szintén fából készült szobrokkal (XI. tábla 1.). Középen Szent Rozália fekvő alakja látható aranyozott ke­retű, felül levéldíszes fülkében. Jobb kezével fejét támasztja, bal kezében keresztet tart, testén a kereszt hosszabb szára alatt koponya látható. A szobor jelenlegi festése a harmadik réteg. 68 Rozália mellett balra Szent Sebestyén, jobbra Szent Rókus alakja áll egy-egy konzolon. 69 Az oltárt nem foglalja egybe oltárépítmény, a három szobrot a falra rögzítették egymás mellett, úgy, mint a templom több más szobrát. Egy 1950­ben készült fényképen látható, hogy Rozália szoborfülkéje fölött a falon egy oltárkép függött.™ A vértessomlói (zsömléi) plébániahivatalban lévő könyvben feljegyezték, hogy a szobrokat Schwaiger Antal tatai szobrász készítette 1772-ben: „Figuráé S'. Sebastiani, S. Rochiet S. Rosaliae anno 1112 exculptae sunt per Antonium Schwaiger Tataensem." 7] Biztosan Schwaiger Antal faragta tehát a Szent Apollónia-oltár és a Rozália-oltár szobrait. A szentélyben Szent Anna és Joachim szobra, valamint a centrális térhez vezető ív két oldalán elhelyezett angyalszobrok eredeti fémszínezése megegyezik az Apollónia-oltár és a szószék-szobrok fémszínezésével. Ez a tény is megerősíti, hogy az egymáshoz hasonló megfogalmazású szobrok, köztük az Anna- és Joachim-szobor alkotója is a tóvárosi szobrász. A főoltár körül elhelyezett puttófejek és puttóalakok a festékrétegek vizsgálata alapján nem egy időben készültek a nagy szobrokkal, már korábban is az oltárt díszít­hették. A szószéken látható angyalfejek egyike a főoltárról került mostani helyére, az aranyozottak a festés vizsgálata alapján az Apollónia-oltárt díszítették eredetileg. 72 MARIA IMMACULATA-SZOBOR (1782-1784 KÖZÖTT XII. TÁBLA) A mai Kossuth tér, az egykori piactér közepén található a Maria Immaculata-emlék (XII. tábla 1.). Négyzet alapú posztamensen magas, háromszög keresztmetszetű, fölfe­lé keskenyedő obeliszk emelkedik; ezen látható Mária alakja (XII. tábla 2.). Jobb kezét szívéhez emeli, enyhe S ívben hajló testtartással, dúsan redőzött ruhában felhőgomo­lyagos világgömbön áll (XII. tábla 3.). A posztamens körül vörös mészkőből készült márványcölöpökön láncok ívsora függ. A szobor a középkori Szent Balázs-plébániatemplom szentélyének helyén áll, mely templom építését Zsigmond király uralkodásának idejére teszik. 73 Feltételezhetően 105

Next

/
Thumbnails
Contents