Kisné Cseh Julianna (szerk.): Annales Tataienses III. Régészeti adatok Tata történetéhez 1. (A Tatán 1999-ben megtartott tudományos ülésszakon elhangzott előadások anyaga). Mecénás Közalapítvány, Tata, 2003.

Vékonyné Vadász Éva: Kora vaskori halomsír Tata határában

közepéig),

63 s a nagy változás, a Dunántúl nagy részén a feltűnő elnéptelenedés, és a szkíta (vekerzugi) népcsoportok megjelenése markánsan csak ezután következik be.

64 Térjünk azonban vissza sírunkhoz, melynek legérdekesebb és ritkább leletéről, a szövőszékről nem esett még szó. Ebből ránk a feszítőszálak nehezékei maradtak, számszerint 10 db (V tábla). S ez a magas szám az, ami a teljes eszköz sírbatételének feltételezésére késztet. Szövőszék nehezékek - bár nem túl gyakran - előfordulnak a Dunántúlon,

65 de számuk maximális esetben sem haladja meg a 6 db-ot (ezzel a legmagasabb számmal is csak a svodini 46/77 sírban találkozunk

66

). A kisebb szám a szövőszéknek szinte csak a jelképes sírbatételére utal. Ez azt jelenti, hogy a feszítőszálakról levágták a nehezéket, s azokból néhány darabot a sírba helyeztek. Esetünkben is lehetne ez a helyzet, viszont igen elgondolkodtató, hogy a sírban a legnagyobb helyen a nehezékek voltak szétszóródva. És a szokatlanul nagy számú nehezék mellett épp ez alapján feltételezem a teljes eszköz sírba helyezését. Ez az elképzelés azonban korántsem problémamentes. Felvetődik ugyanis a kérdés, hogy a nehezékek elrendeződésében akkor a találó miért nem tapasztalt valamilyen soros rendszert? Nos, erre a válaszom az, hogy az álló nagy szövőkeret elfektetésével meglazulhattak a feszítőszálak, s a nehezékek rendszertelenül szétomolhattak. A másik probléma, hogy amennyiben a szövőszék a K-alpi területen sírban előfordul, kétségtelen nyomai vannak annak, hogy az eszközt is a máglyára helyezték, a nehezékeken ugyanis sokszor másodlagos égésnyomok láthatók.

67 Égésnyomok pedig a mi sírunk nehezékein is észlelhetők: mindegyik világosszürke, sárgás-rózsaszín, sokszor kormos foltokkal, és gyengén repedezett. Én azonban ezeket nem vélem olyan erős hőhatásnak, mint amiket a máglya égése okozhatott, bár kétségtelen, hogy a tárgyak meglehetősen vastagok (átlagban közel a 2 cm-hez). Sokkal valószínűbbnek tartom így, hogy a szövőszéket a még teljesen ki nem hűlt összekotort máglyamaradványokra helyezhették, s a gyenge utólagos égést ez okozta. A kérdést egy szakszerű és figyelmes bontás eldönthette volna: a nagy méretű szerkezet vaskos fa szerkezetének elszenesedett nyomát a felszínen biztos meg lehetett volna találni. A kora vaskori szövőszékek rekonstrukciójában segítséget nyújt jó néhány településen feltárt eszköz maradványa (többségük Ausztriából),

68

s emellett még ábrázolásokról is fogalmat alkothatunk róla. Ezek alapján tudjuk, hogy leggyakrabban álló szövőszéket használtak, melyek nagysága esetenként még az emberi magasságot is meghaladta. A magas és széles szerkezet biztos állását úgy oldották meg, hogy a szövőszék szélső erős tartógerendáit - mint a házak tartóoszlopait - cölöplyukakba helyezték. A munka kényelmesebbé tétele céljából pedig a feszítőszálak a nehezékekkel sokszor gödörbe, az. ún. szövőgödörbe lógtak. Ezt a technikát nemcsak több feltárásból ismerjük, hanem megfelelő ábrázolását is a soproni 27. sír urnájának közismert alakos díszítéséből.

69 A fenti ismertetés ellenére azonban a koravaskori településeken nem túl gyakoriak a szövőszékek; szövőgödrök nyomait a Dunántúlról pl. egyet sem ismerek. Nem jelenti ez azonban a szövés ritkaságát. A tevékenységnek ugyanis még számos egyéb kelléke létezik, melyek előfordulása igen gyakori. Ezek közül itt most csak a fonal sodrásához szükséges orsógombot említem, melyek a legtöbb telepen özönével fordulnak elő (elvileg a mi sírunkban is kellett volna lennie). Emellett feltehetően más konstrukciójú, fekvő szövőkereteket is használhattak, s kisebb, finomabb munkákhoz pedig kisebb 101