Kisné Cseh Julianna (szerk.): Annales Tataienses III. Régészeti adatok Tata történetéhez 1. (A Tatán 1999-ben megtartott tudományos ülésszakon elhangzott előadások anyaga). Mecénás Közalapítvány, Tata, 2003.

Vékonyné Vadász Éva: Kora vaskori halomsír Tata határában

-170 cm-t a feltáró a kőkúp emelkedő szakaszán hol mérte? Ezen kívül arra sem emlékezett, hogy az edények mélyedésben helyezkedtek el, vagy nem.

8 Az általam készített rekonstrukciós rajzon (2. ábra) közép-értékekre törekedtem, tehát a kőkúp emelkedésének közepén feltételeztem az adott -170 cm-t, s a sírkamra aljának tekintettem az adott -210 cm-t. Figyelembe kellett vennem a legnagyobb álló edény magasságát is. így láthatóvá vált, hogy a kőkúp magassága maximálisan 40-50 cm lehetett, s hogy közvetlenül a sírmellékletek fölött húzódott.

9 Ezt a kövezést én inkább kőborításnak nevezném, mint sírkamrának. Nyilvánvaló, hogy a teljesen kész halomsír ennél a méretnél valamivel nagyobb lehetett. A belső sírépítményeket ugyanis minden esetben még 20-30 cm földdel is beborították, ami az alapátmérő mellett a magasságot is növelte. A sírhalom eredeti átmérője így 350-380 cm lehetett, magassága pedig maximálisan 80-100 cm. Ez a Dunántúl átlagosan 20-30 m-es alapátmérőjű és általában 2-3 m magas sírhalmai közt egyáltalán nem nevezhető monumentális emléknek. Azonban kárpótol ezért minket a kör-alakú kőborítás viszonylagos ritkasága, s emellett a sír nálunk szintén ritka megállapítható kora és a benne lévő esetenként egyedi leletek, és nem utolsó sorban a halomsír ritka és különleges geomorfológiai helyzete és különleges földrajzi környezete is. Lássuk ezután, hogyan is zajlott le egy ilyen temetkezés a korban. Erre sajnos nem a szóban forgó sírból lehet következtetni. A részletek rekonstruálásához nagy segítséget nyújtott Vékony Gáborral közös süttői halom-feltárásunk, aminek minden részletét a lehetőségekhez képest igyekeztünk megfigyelni, s aztán igyekeztem a jelenséget kibontani.

10 A rangos halottat a közösség gyászos ünnepi menetben kísérte a temetés helyszínére. Itt ehhez már mindent előkészítettek - legfőképp a máglyát. Ezen a halottat elégették - s közben a résztvevők halotti tort ültek. A máglyán nemcsak a halott feküdt, többnyire különböző áldozatokat is ide helyeztek - ezek lehettek különböző ételek és italok mellett állatok- sőt a korból még emberi temetési ún. követő áldozatokra is van biztos adat. A gyászoló társaság megvárta a máglya elhamvadását és kihűlését - s ezután a halott égett csontjait kiválogatta és összegyűjtötte. Esetünkben a hamvakat egy urnába ( 2. sz.) helyezték." A kihűlt máglya (ezt italok rálocsolásával gyorsították) maradványait ezután összekotorták, és helyét elegyengették. Ezután következett a sírhalom elkészítése - még mindig a gyászoló közösség jelenlétében. A tapasztalatok arra utalnak, hogy a sírhalom teljes elkészüléséig (földborítás) nem volt vége a halott-búcsúztató szertartásoknak: Süttőn pl. a sírkamra tetején egy gyermekés egy kutyacsontvázat és 3 pár vaszabiát találtunk, ami temetést záró eseményeket feltételeztet. Emellett a sírkamra szakaszosan lezárt bejárati kitöltésében több kis ideiglenes tűzhelynek találtuk meg a nyomát. Ezek arra utalnak, hogy egy ilyen temetés nem lehetett valami gyors akció, egy teljes napot is igénybe vehetett - s természetesen közben a gyászolók tetemes mennyiségű italt és ételt fogyasztottak. Nem téved a művelt olvasó, ha e sorokat olvasva Patroklos temetése jut az eszébe. A kelet-alpi hallstatti körben általános volt a rangos halott elégetése a máglyán, és hamvainak halom alá temetése egy nagy méretű kőből vagy fagerendából épített sírkamrába. Ez mediterrán (görög, etruszk) eredetű szokás, ami valószínűleg az élénk kereskedelmi kapcsolatok útján jutott el a Dunántúlra, s vált a korai vaskor vezető arisztokráciájának az igényévé. A mi halottunk fegyverek hiányában nem lehetett férfi - sőt biztosan 94