Kisné Cseh Julianna (szerk.): Annales Tataienses III. Régészeti adatok Tata történetéhez 1. (A Tatán 1999-ben megtartott tudományos ülésszakon elhangzott előadások anyaga). Mecénás Közalapítvány, Tata, 2003.
T. Dobosi Viola: Tata-Porhanyóbánya középsőpaleolit telep
Tata-Porhanyóbánya középsőpaleolit telep T. Dobosi Viola (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest) Ez a beszámoló Kisné Cseh Juliannával (Kuny Domokos Múzeum) közös munkánk eredményeinek rövid összefoglalója. Tata-Porhanyóbánya legendásan hosszú kutatástörténete nemcsak a hazai paleolitikumban egyedi. Szerte a világon kevés olyan lelőhely van, amelyről már az őskőkor „feltalálása" előtt tudományos hitelű hírt adtak. Az 1797. évi angol publikációtól 1 az 1999-es ásatásunkig terjedő időszak kutatástörténetéből itt csak azokat az eseményeket említem, amelyek hiányoznak a Vértes László által szerkesztett Tata-monográfia kutatástörténeti fejezetéből, amely egyúttal a lelőhelyről eddig megjelent legterjedelmesebb és legteljesebb publikáció. 2 A századelő szellemi életének fellendülése a földtudomány számos szakterületén is máig érvényes eredményeket produkált (pl. a rendszeres barlang- és őskőkorkutatás megindulása, valamivel később a Barlangkutatás című folyóirat megjelentetése, Koch Antal ős-gerinces katalógusa, stb.). Ezen eredmények sorába tartozik Schafarzik Ferencz főgeológus 1904-ben publikált nagyszabású, ma is sokszor és eredményesen forgatott könyve. A magyar korona országainak területéről összegyűjtötte az összes kőbánya adatait, s ami még dicséretesebb és ma már kivitelezhetetlen, a helyi bányamesterektől mintát is kért a bányászott kőből. 3 A Porhanyó bányáról a következőket írja: „Tata. Világos-barnás, likacsos-szivacsos, diluviális korú mésztufa, gróf Esterházy Miklós József bányájából, mely a város K-i szélén fekszik és már emberemlékezet óta létezik. A kifejtett darabok kisebb nagyságban ... falazásokhoz használtatnak, évenként átlag 1000 mtr 3 mennyiségben". 4 ATata-Porhanyóbánya (amely nevet éppen a bányászott kő könnyen megmunkálható, „likacsos-szivacsos" szerkezetéről kapta, megkülönböztetésül a Kálvária-domb tetején bányászott tömör mezozoos mészkőtől) nevezetes őskőkori lelőhely is egyben. A középsőpaleolit telep tudományos karrierje és valós sorsa különbözőképpen alakult. Tudományos hírét az 1909-ben Kormos Tivadar által vezetett ásatás és feldolgozás 5 alapozta, majd az 1958-59-es ásatás és 1964-es Akadémiai díjas monográfia koronázta meg. 6 A lelőhelyet ötven évi csend és nyugalom után, 1958-ban fedezték fel újra. Amennyire nagy tudományos jelentősége volt az ásatások újraindításának, annyira hátrányára vált a hely állapotának. Az 1958-59 évi ásatások után hiábavalónak bizonyult minden igyekezet, hogy az üreget - benne a még érintetlen kitöltés maradékával -, megóvják a rongálásoktól. Nem járt tartós eredménnyel az a törekvés sem, hogy bekapcsolva az idegenforgalomba, információs táblák kihelyezésével látogatók számára is hozzáférhetővé tegyék a bányaudvar egy részét a lelőhely bejáratával. Némi védelmet Skoflek István személye és gondoskodása jelentett. A gimnázium állami díjas tanárának, paleobotanikusnak, Vértes László legközelebbi munkatársának és 7
