Kisné Cseh Julianna (szerk.): Annales Tataienses III. Régészeti adatok Tata történetéhez 1. (A Tatán 1999-ben megtartott tudományos ülésszakon elhangzott előadások anyaga). Mecénás Közalapítvány, Tata, 2003.

Vékonyné Vadász Éva: Kora vaskori halomsír Tata határában

T. 19.). Sírunkhoz közelebb csak közöletlen leletek vannak: egy állítólagos sírlelet Almásfüzitőről és Neszmélyről (mindkettő a Lenhardt-gyűjteményben; Kat.sz.: 174-176.). Valószínűleg az utóbbihoz kapcsolódik még néhány sírlelet az utóbbi időkből (Neszmély-Fő utca, leletbeszolgáltatás: KDM Ltsz.: 71.71.1-3.). Igaz, ezek csak adatok, de legalább utalnak a vekerzugi jelenlétre. 18 A rév-átkelőhelyek kontinuitásával - a római koron át - mindig számolni lehet. A Fényes-patak torkolata közelében (sírunkhoz közel) ilyen fontos átkelőhely volt a füzitői rév, amit sok középkori okleveles adat bizonyít. Nem véletlen az sem, hogy közvetlen közelében volt a római ala tábor, s az sem, hogy sok fontos útnak volt (és van ma is) itt találkozási pontja (ld. alább a szövegben). 19 A fibula az öltözetnek volt fontos kelléke: a vállon velük kapcsolták össze a tunika-szerű ruhákat. Fibulákat már a késő bronzkorban is használtak, ezek azonban a vaskoriaktól különböznek. Az erősen hajlított hátú (ezt kengyelnek nevezzük) fibuláknak két nagy csoportját ismerjük: ív- és csónak-fibulák, ezek viszont csak a kora vaskor kezdetétől ismertek, s az itáliai kereskedelem révén váltak nálunk közkedveltté, főleg a nők körében. 20 STARE 1973, T 21. 6., 8-16.; T. 22. 1-7. 21 TERZAN 1984, Abb. 13.; 1987. List. 13.; 1990, Karta 16. A fibulák száma az Észak-Dunántúlon azóta is gyarapodott (ld. 24-26. j.). Ezekkel az újabb példányokkal már feltűnő a Smarjeta-fibulák sűrűsödése az ÉDunántúlon és DNy-Szlovákiában. 22 A Smarjeta-fibula helyi gyártását igazolja egy piliscsévi példány, melynek kengyelén kétoldalt még látszanak az öntőcsapok (EBM konzerválatlan, leltározatlan). A fibula sajnos szórvány, viszont közelében Horváth István tárt fel 2 db, majd később Kövecses Etelka 1 db hamvasztásos, HD 1 korú sírt (EBM Ltsz.: 83.6.1-5.; 83.8.1-4.; 84.23.1-5.). 23 A smolenicei telep időrendi helyzetével legutóbb Parzinger és Stegmann foglalkoztak: PARZINGER - STEGMANN 1988. Megállapításaik lényege, hogy a nagy települési központ oszthatatlanul a HC végére és a HD-l-re keltezhető, végét pedig nem okozhatja szkíta támadás. Ez a vélemény sok kérdést és kételyt is felvet, melyek egy lábjegyzetben nem menthetők ki. Mégis közülük néhányat itt meg kell említeni, mert Smolenicén a fibulák közt a leggyakoribb a Smarjeta-típus. A szerzőpárosnak azt a véleményét, hogy a településen nem különíthető, választható el egy korábbi és egy későbbi periódus, el kell fogadnunk, annak ellenére, hogy a leletek közt vannak korábbiak és későbbiek is. A legmegdönthetetlenebb érvük erre az, hogy a telep egyik objektumában sem találtak a feltárók (Dusek és S. Dusek) rétegződéseket - vagy legalább valami felújításra utaló nyomot. Valóban ez így is van, a feltárók közleményükben (DUSEK- S. DUáEK 1984) egyetlen utalást sem tettek hasonlókra, sem a szövegben, sem a mellékelt ásatási rajzokon. Ezt a tényt tehát el kell fogadnunk. Ez egyben azt is jelenti, hogy Smolenicén az „élet" 50-60 évnél tovább nem tarthatott. A kérdés így a szerzők számára is az volt, vajon ezt mikorra helyezzék? Válaszukat az előbb olvashattuk. Szerintem pedig a telep keltezésében a HC végét el kellene felejteni, ugyanis mind a fémek, mind a kerámia esetében gond nélkül feltételezhető a HD 1 korú további használat. Még az egyik legidősebb fémlelet, a tányérsisak csorbult díszkorongja sem jelenthet problémát (PARZINGER - STEGMANN 1988, Abb. 13. 15.). Gondoljunk csak a csöngei halomsír viharvert és agyonjavítgatott sisakjára (LÁZÁR 1955, 32. t. 5.; EGG 1986, Abb. 5.), ami alapvetően urnasíros forma, s így tényleges használata (vagy őrzése) is elképzelhető akár több generáción át! A szerzőpáros munkájának nagy hiányossága, hogy a kerámia leleteket kissé mellőzték, s szinte többet foglalkoznak a nové-kosariskai sírhalmok edényeivel s a halmok keltezésével, mint a smolenicei fazekastermékekkel. Hozzá kell még itt tennem, hogy a smolenicei edényeket szinte csak az említett halomsírok anyagával vetették össze (kivétel itt DOBIAT 1980 nélkülözhetetlen tanulmánya), s ez szerintem hiba. Nové-Kosariskán az edények többsége vörös alapon fekete festésű - Smolenicén viszont nem került elő hasonló kerámia. Mondandóm illusztrálására kiragadok két edényformát. Az egyik az éles törésvonalú, kiugró vállán erősen bevagdalt tál vagy csésze, ami Smolenicén nagy mennyiségben majd minden objektumban előfordul. Ez minden, amit a szerzőktől erről az edényről megtudunk, koráról viszont hallgatnak. Ha az említett edényeket a szerzők az általuk javasolt HC-végi időszakba is besorolják (ki tudja?), valósággal kihúzzák a talajt a magyar kronológiai beosztás alól. Ennek az edénynek a megjelenése nálunk, a Dunántúlon eddig a HD 1-et jelentette. Megpróbálkoztam ennek a bizonytalan eredetű állításnak utánanézni. Biztos HC-re keltezhető ilyen edényt bizony alig találtam! A kevés HD 1 korú lelet közt viszont annál több (relatíve) az ilyen edény, s használatuk pedig a vekerzugi időszakban tetőzik. Biztos HD 1 környezetben csak egyetlen helyről, a Tatabánya-vasútállomási temetőből idézhetek egy példányt - itt inkább a díszítetlen, bütykös díszítésű tálak a gyakoriak. A bizonytalan lelőhelyek közül pedig elsősorban a lábatlani példányok említhetők (MRT 5., 22. t. 16., 20.). A lábatlani leletek legnagyobb problémája pedig, hogy összetartozásuk erősen kétséges. 108