Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.
Fatuska János: Curialisták és incriptionalisták Tatán
között, illetőleg az inscriptio felmondásáig ő élvezhesse a vagyon birtoklásából eredő jövedelmet. Az „inscriptio" kifejezés azután fokozatosan az olyan fajtájú adományügyletek megjelölésévé változott, amelyekben a megadományozott a donációért annak megtörténtével egyidejűleg egyszersmind bizonyos pénzösszeget is fizetett, amelyet az inscriptio lejártával, amikor a szóban forgó vagyont az eredeti tulajdonos kezére kellett visszabocsátania, - az adományvétel kikötésétől függően hol visszakapott, hol pedig nem. Ha az inscriptióért adott summát az adományozó nem térítette vissza, akkor e pénzösszeg valójában a kérdéses birtoknak - ha nem is reális értékű - használati díját jelentette. Ha viszont az adományozó eleve vállalta az inscriptionális összeg majdani részleges vagy teljes kiegyenlítését, akkor az inscriptio már tulajdonképpen zálogügylettel volt azonos, amikoris a vagyon a zálog tárgyának, az inscriptionális summa hitelnek, kölcsönnek, az inscribált vagyon használatából származó jövedelem pedig a kölcsöntőke kamatának fogható fel. Ennek folytán az inscriptio és a zálog fogalmai a gyakorlati alkalmazás során ténylegesen összemosódtak, főleg azokban az ügyletekben, amelyekben az adományozó szerepét nem a király hanem földtulajdonos nemes töltötte be, ügyfelei pedig akár az uralkodó, akár az adózó osztályokból kerültek ki. Az inscriptio ugyanis a 16-18. században a földbirtokosok közt mind eredeti, mind zálogszerű formájában nagyban divatozott. A földesurak legtöbbször servitoraik, officiálisaik, katonáik, cselédeik vagy éppenséggel jobbágyaik hűséges - és általában továbbra is elvárt - szolgálatait, esetleg különleges tetteit kívánták jutalmazni oly módon, hogy az ilyeneknek már korábban használatukban lévő vagy újonnan átengedett birtokdarabot, esetleg annak egy hányadát teljesen, illetőleg részlegesen felmentették az egyébként reá nehezedő rusticus kötelezettségek alól. Az exemptionálásokat és inseribálásokat az esetek egy részében olyan alkalmazottaik javára foganatosították a földesurak, akik egyébként rendes fizetést is húztak tőlük, és a használatukban álló vagy oda eresztett adóköteles föld felszabadítása valóban csak jutalmazás céljából történt. Máskor az ilyen jellegű mentesítéssel kifejezetten fizetésük elmaradásáért akarták szolgáló embereiket kárpótolni addig, amíg a hátralékok tisztázására sor nem kerül; vagy pedig fizetés fejében engedték meg nekik a jobbágyteleknek és külsőségeinek ingyenes használatát. Az ilyen típusú libertálás vonatkozhatott pusztatelekre valamint annak haszonvételeire és vonatkozhatott olyan sessiora, valamint tartozékaira, amelyen az inscriptionalistává tett személy lakott. Jelenthette az illető kezén lévő föld egy bizonyos típusának vagy részének (irtás, szőlő stb.), és jelenthette egészének kiemelését a szokásos terhek alól. Az exemptionált személy, illetőleg család az inscriptióért vagy külön összeget adott a földesúrnak, vagy a kedvezményhez minden pénzfizetés nélkül jutott. Máskor, noha a exemptálást végző tulajdonos az inscriptio alkalmával nem vette fel a pénzt a mentesített személytől, mégis - ha az inscriptio visszaváltással volt egybekötve kötelezte magát, hogy visszavételkor meghatározott összeget ad saját 30
