Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.

Papp Klára: Mezővárosok a 18. századi bihari magánbirtokon

is: 1750-ben a nagybajomi nótárius, Szentpétery István „illetlen szókkal" támadta a mezőváros főbíróját és tanácsát, s bár a „dehonesztálás nagy volt.. (miután) egymást megkövették", megyegyezés született.

81 A kétfél tanács alkalmazta az egyháziakat, s járandóságukat is ez a testület állapította meg. Az 1760-as években az Esterházyak újabb barátságtalan lépéseket tettek az uradalom mezővárosaiban élő nemességgel szemben. A szalontaiaktól nemcsak a pusztákra vonatkozó privilégiumokat szerezték meg, hanem kötelezték őket, hogy a külön tanács (hadnagyság) helyett „aparaszti Communitasnak bíráitól"függjenek, engedetlenség esetén pedig - ahogyan egy panaszlevélben írták - „a Dominiumbólki kergettetünk". A hercegi család arra vonatkozó követelése, hogy „a'Méltóságos Uraság Törvény Székinek minden Causáiban ... submittállyák"magukat, azért vált különösen sérelmessé, mert a szalontaiak 1751-ben írott leveléből tudjuk, hogy eddig a „Hadnagyság á T. N. (Tekintetes Nemes) Vármegye DeterminátiójábuT működött. Az uradalom ellenben mindenütt támogatta a communitasok tanácsait, ha azok ház vásárlása esetén a taxa egyértelmű előírása mellett még a főbírótól való függés elismertetésére is törekedtek. (1764-ben a bajomi Sólyom István 220 forintért vett egy hercegi földön épült házat, s ígérte meg, hogy engedelmeskedik a bajomi bíráknak.) A 18. század utolsó két évtizedében a vármegye továbbra is a külön nemesi bíróságok megmaradását támogatta, mondván: a helyi bíráskodás költségkímélő, s a szegényebb nemesek „elmaradnának az igazságtól', ha csak a vármegye ítéletére várnának. Ezért szerveződhetett meg a dancsházai, a szerepi és a nagybajomi nemesek közös communitása, amelynek 29 pontból álló szabályzatát 1787-ben fogalmazták meg.

82 A nagybajomi főhadnagy által vezetett 24 tagú tanácsot (hadnagyszéket) a vármegye szolgabírájának felügyelete alá rendelte. Bár a főhadnagyot esküje kötelezte a jövedelmekről való elszámolásra, egyelőre csak a megállapított bírságpénzek felett rendelkezhetett, valamint az igazgatás teendőinek fedezésére vehetett fel "közönséges megegyezésből mérsékletes összeget". A három szomszédos helység nemeseinek vissza-visszatérő bűnesetei a túlzott kocsmázás, az átkozódás, a lopás, a pipázás és a tiltott határhasználat voltak. A hadnagyszék megszerveződése ellenére a kétfél tanács tovább működött, s az úrbéresek és nemesek együttes bűnelkövetései illetékes bírósága maradt. 1809-ben a vármegye közgyűlése arról adott ki rendszabályt, hogy legyen a „donatarius nemeseknek"minden helységben hadnagya, a más földjét használó nemesek közül pedig 20 alkothasson „egy hadnagy alá való communitast".

8i 1810-ben a 13 cikkelyből álló szabályozást felküldtek a Helytartótanácsnak, ahonnan 1817-ben azzal a megjegyzéssel kapta vissza a vármegye, hogy annak érvénye csak azokra a nemesekre terjedhet ki, akik azt magukra nézve önként elismerik.

84 Összegzésként megállapítható, hogy a bihari magánbirtok mezővárosai a városi funkciókat tekintve messze nem érték el Nagyvárad vagy Debrecen szintjét. Szerepük a nagy kiterjedésű, a kortársak által is „Biharország"-nak nevezett megye lakossá166