Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.

Fatuska János: Tata II. József igazgatási reformjaiban

II. Józsefnek élete végén meg kellett érnie reformintézkedéseinek - így a köz­igazgatás új alapokra történő helyezésének - kudarcát, melyért nem csekély mér­tékben ellentmondásos személyisége volt okolható. Kudarcot jelentett ez ugyanak­kor a reform elveit helyeslő és konstruktívan támogató, ezeket csupán a reális megvalósítás érdekében módosítani kívánó magyar hívei számára is. E kudarc leg­súlyosabb következménye az volt, hogy a valóban szükséges közigazgatási refor­mok esetenként évszázados késéssel valósultak csak meg, ill. - elég ha csak a körzeti rendszer és a jövőben kialakítandó régiók egyező elemeire gondolunk ­napjainkra is csak tervként jelentkeznek. A továbbiakban még két alkalommal merült föl, az I. és a II. világháború után, az az elképzelés, hogy az egyesített Komárom-Esztergom megye székhelyét Tatára helyezzék. Habár a területi változások következtében 1786-hoz viszonyítva ennek hasznossága még nyilvánvalóbb volt, ezt - a 18. század végéhez hasonlóan - e két esetben is nem érdemi megfontolások, hanem aktuálpolitikai döntések alapján ve­tették el. 75

Next

/
Thumbnails
Contents