Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.

Fatuska János: Tata II. József igazgatási reformjaiban

sértólc voltak, máskor tartalmuk és formájuk olyan embereket sértett, akik évtizedeken keresztül híven szolgálták nemcsak az országot, hanem az uralkodót is.

8 A vezető tisztségviselők egész sora vonult vissza ily módon a közélettől (gróf Esterházy Ferenc, gróf Csáky János, gróf Széchényi Ferenc, Skerlecz Miklós stb.). Mások sajátos módon alkalmazkodtak az uralkodó elképzeléseihez- gróf Balassa Ferenc kamaraelnök és királyi biztos jelentéseiben arról tájékoztatja az uralkodót, hogy hogyan is dolgozik, mit tesz az akta átolvasásától kezdve a jelentés vagy döntés aláírásáig, beszámol arról is, hogy az előírt nyilvántartások vezetésével nem elégszik meg, hanem még munkanaplót (diáriumoi) is vezet, melyben minden benne van. Jelentéseiből ily módon csak a lényegre vonatkozó konkrétumok hiányoznak. Más tisztségviselők tevékenységéről még a legújabb kutatás sem tudott egyértelmű képet alkotni, nem állapítható meg egyértelműen, hogy pl. a megyénk közigazgatásában is fontos szerepet játszó gróf Győry Ferenc szervilisen és lelkesen követtee az utasításait, vagy éppen ezek túlbonyolításával az érdemi intézkedéseket igyekezett hátráltatni.

9 Az uralkodó iránti lojalitás mintapéldája volt a különben kitűnő adminisztrátor, a Helytartótanács elnöki székébe emelt gróf Niczky Kristóf, akit még a későbbi korok történetírása is az ország rossz szellemeként ábrázolt, nem is szólva a korabeli közvéleményről, melyről halála másnapján kriptájának ajtajára ragasztott vers ad képet: „Itt fekszik a sérült hazának ostora, Kitül szabadság vett örök sebet, Kiben nem érzett a kemény szív másért, Magának élt, magát nyaló barom. Udvar mosolygását kereste, csillagát Megdűlt hazánknak vesztével is. Vándor! kiben pezseg magyar vér, sírkövét Látván, kevés koráig megállapodj, Csak még leköpheted, s ragaszthatsz átkokat Halmára, hol rothad hazánk döge."

10 Niczky olyannyira azonosult az uralkodó elveivel, hogy azokat nemcsak hivatali tevékenységében, hanem magánéletében is igyekezett érvényesíteni. II. Józsefnek számtalan egyéb dolga mellett arra is volt gondja, hogy hogyan temetkezzenek alattvalói. Kiszámíttatta, hogy pl. csak Bécsben évi 24 000 szál deszkát pocsékolnak el koporsókészítésre, s ezért elrendelte, hogy 1785. január 1-tŐl minden halottat zsákban kell eltemetni. A rendelet akkora felzúdulást keltett, hogy az uralkodó visszakozott és azt írta kancellárjának: „Ha az emberek ragaszkodnak ahhoz, hogy minél lassabban rothadjanak el a földben, ám legyen. Adja ön tudtára birodalmam népeinek, hogy én ugyan az egyszerűbb temetkezés hasznos voltát megokoltam, de senkit nem akarok kényszeríteni, 63