Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.

Fatuska János: Curialisták és incriptionalisták Tatán

Curialisták és inscriptionalisták a tatai uradalomban a 17-19. században Fatuska János (Német Nemzetiségi Múzeum, Tata) Tatán élő curialistákkal csak említés-szerűen foglalkozott a mezőváros történeti irodalma, az inscriptionalisták pedig teljesen elkerülték az eddigi kutatás figyelmét. Mentségül szolgálhat az, hogy e két réteg soha nem haladta meg az itt élő lakosság 5-10%-át, ugyanakkor gazdasági-társadalmi szerepük ennél jelentősebb volt. Maga az a tény, hogy az Eszterházyak tatai levéltárának Domínium Tata c. részében őrzött iratok közel 30%-a e két csoporttal kapcsolatos, mutatja e probléma fontosságát. A curialisták fogalmi meghatározására ennek közismert volta miatt nincs szükség, ugyanakkor ez az inscriptionalisták esetében nem haszontalan. A tatai inscriptionalistákról tudomásom szerint eddig csak Fényes Elek emlékezett meg „Komárom vármegye leírása" című művében. Fényes érdemeit nem csökkenti az sem, hogy szemmel láthatóan összemosta a curialistákat és az inscriptionalistákat, valamint összekeverte II. Lipótot I. Lipóttal. Ezen kívül véleményem szerint a ll telek megléte sem igazolható: ennél általában többet vagy kevesebbet találunk egy-egy időszakban. Az inscriptio Bartal Antal „A magyarországi latinság szótára' című műve szerint érdemdíj, hívszolgálati jutalmazás, mely lehet időben korlátozott {inscriptio temporanea), vagy örök vallás (fassio perennalis). Az e fogalmakat takaró ügyletekben a korabeli iratokban az inscriptio és az exemptio kifejezés egyaránt előfordult. Az első jobbára a személyi függéstől való szabadságot, a második az ily módon juttatott birtokot jelöli, ez azonban korántsem következetes. Tata esetében kizárólag az inscriptio kifejezés fordul elő, vonatkozva ennek mind személyi, mind anyagi részére. A curialisták és inscriptionalisták együtt-tárgyalását indokolja, hogy helyzetük sokban hasonló volt, illetve az armálist szerzett inscriptionalisták megkísérelték, hogy mind személyüket, mind birtokukat tekintve az első kategóriába kerüljenek és ezt elismertessék. (A Tripartitum alapján a bevett joggyakorlat szerint 32 év az elbirtoklás, ezért az inscriptiók általában 30 évre szóltak.) Az inscriptionalista réteg kialakulásának klasszikus időszaka a 17. század. Indoka főleg a birtokától többnyire távol levő földbirtokos, a jobbágyi szolgáltatások behajtatásának nehézsége, illetőleg e miatt az egyszer megfizetett viszonylag jelentős összeg felértékelődése. Tata esetében az az időszak a 17. század közepétől 1727-ig tartott, addig, míg az uradalom az Eszterházyak kezére nem került. Bár, mint látni fogjuk, maguk az Eszterházyak is adtak ki inscriptiós leveleket, melyek azonban lényegükben eltértek a korábbi időszak mentesítéseitől. A tatai inscriptiók döntő többsége a Csákyak földesurassága alatt keletkezett. Csáky László országbíró 1646ban kapta adományba a tatai uradalmat, mely adományt 1649-ben mindkét nembeli 27