Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.

Gyáni Gábor: A biografikus és az antropológiai várostörténet-írás

nak mint hatalmi és társadalmi téren külön entitásnak a fogalma a mainál akár nagyobb jelentőségre is szert tehet. Ám általános gazdasági, társadalmi és kulturális folyamatok vizsgálata során ennek a kifejezetten városhoz kötött minőségnek a felismerése rendszerint roppant erőfeszítéseket kíván meg. Úgy vélem tehát, hogy a kvalitatív jellegű várostörténeti vizsgálódások mindenképpen több sikerrel kecsegtetnek az imént már említett városi folyamatok feltárása és dokumentálása során, szemben azokkal a „társadalomtudományos" megközelítésekkel, melyek révén a várostörténet-írás végül mégiscsak elnyerhette mai tudományos rangját. Napjaink intellektuálisan legérdekesebb városbiográfiája voltaképpen afféle városi mikrotörténet, melynek hazánkban is akadnak már elsőrangú képviselői és művelői. Nem áll módunkban részletesen taglalni a városi mikrotörténet-írás magyarországi eredményeit, ezért csupán utalunk Bácskai Verának a reformkori pesti nagykereskedőkről szóló könyvére, melyben a szerző a prosopográfiai módszer segítségével tárta fel a modern vállalkozói társadalom előtörténetét.

18 Vagy említhetjük Tóth Zoltán monográfiáját a dualizmus kori szekszárdi mezővárosi blokkról, melyben a szerző többszáz hagyatéki leltár elemzése során mutatta be egyetlen mezővárosi társadalom mobilitási mechanizmusait és anyagi létviszonyait.

19 Tovább folytatva a sort megemlíthetjük Timár Lajosnak a két háború közti Debrecen társadalomtörténetéről szóló monográfiáját (itt is egy mezőváros képezi tehát a feldolgozás tárgyát). A szerző ebben a művében változatos eszközökkel, de szintén az egyes személyekig lehatolva adatolta a rétegződés és az átrétegződés, valamint a státushierarchia jelenségét.

20 S hadd utaljunk végül saját kutatásainkra is, melyek eredményei két könyvben olvashatók. Témájuk a mindennapi élet 19. és 20. századi budapesti historikuma és ezen belül főként az, hogy miként társadalmasult a nagyváros egyre bonyolultabb felépítésű fizikai tere, hogyan szerveződött az otthoni tér és miként használták a különböző rétegekhez tartozó városlakók a főváros sokasodó és differenciálódó nyilvános tereit.

21 Vagyoni és foglalkozási mobilitás, egyéni és csoport identitás, sajátos városi életforma - ilyen és hasonló kérdések körül forog az itt éppen csak példaként idézett hazai várostörténészek újabb munkássága. Az antropológiai mélyfúrásból, tehát az olyasféle elmélyült vizsgálódásból, amely egyébként minden városbiográfiának (és helytörténetnek) is mindenkor úgyszólván elengedhetetlen követelménye, közvetlenül adódik, hogy a kutató figyelme egyetlen településre irányul. Nem téveszthetjük azonban össze a városi mikrotörténetet a monografikus városbiográfiával és ahhoz sem férhet semmi kétség, hogy az antropologizáló várostörténet-írás tudományosan legalább olyan biztos talajon áll, mint a várostörténet „társadalomtudományos"megközelítése. írásomban igyekeztem röviden megrajzolni azt a tudományfejlődési ívet, ami a 1920. század fordulójának gazdaság- és társadalomtudományi beállítottságú városbiográfiája és az újabb századvég, vagyis napjaink antropológiai ihletettségű mikrotörténeti városkutatása között feszül. A tanulság, ha levonható egyáltalán a történetből bármifé19