Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.
Papp Klára: Mezővárosok a 18. századi bihari magánbirtokon
protocollum, akiknek a „Communitas béli Becsületes Tanács" ellenében joguk volt a mezóváros pincéjében káromkodáson ért nemeseket megfogatni, s „meg tartóztatni", mindaddig, amíg ügyük el nem intéződik. 73 Diószegen is működött a hadnagyság. Az 1723. évi összeírás 74 Konta Miklóst a nemesség hadnagyának, Harmath Istvánt pedig nótáriusának nevezte meg. A ductor nobilium azonban a nagyhatalmú birtokos, Dietrichstein gróf hatalomgyakorlása ellen csak igen csekély védelmet nyújthatott. Ezért kellett Posta Istvánnak és árva Simándi Évának a vármegyéhez fordulnia: „sem szőlő örökségem, sem pedig lábas marhám nincsen, ... igaz curiánk szabadságával nem élhetünk, mivel Dominalis Tiszt ...Uram annak Szabad Privilégiumával való élestül bennünket tellyességgel eltiltatott. .."7 5 A megalázott diószegi nemesek társaik sorsa fölötti aggódástól áthatva panaszkodtak az elöljáróságnak „ merre jutnak ...a jövendőben kegyes úri rendek" maradékai. A külön hadnagyság mellett már a század második évtizedétől létrejött néhány településen a parasztpolgárok és a nemesek közös bírói fóruma, az ún. kétfél tanács. 1720-tól Derecskén, 1747-től Szalontán és Konyáron, 1749-től Berettyóújfaluban valamint Nagybajomban figyelhetőek meg először a közös ítélkezés első jelei. 76 Az időpont feltétlenül utal arra, hogy a derecskéi uradalom végleges megszerzését, az 1745. évi donatiót követően éreztek késztetést a mezővárosi polgárok egy egyeztető fórum létrehozására. 77 A mezővárosi protocollumok egyértelműen azt mutatják, hogy amikor nem a communitas tanácsa ítélkezett, akkor a „kétfél becsületes Tanács, vagyis Mixta Sedes előtt" folytak az ügyek, amelynek döntéseit a nemesek hadnagya {ductor nobilium) és a főbíró (judexPrimarius) egyaránt aláírta. Mivel az uradalom települései 1745 után meg tudták őrizni az uradalom tisztikarával szembeni közös fellépés esélyét, 78 a mezővárosok igazgatásában meghatározó szerepet játszó nemességnek is érdeke volt a belső egyeztetés. Még akkor is ez a tendencia figyelhető meg, amikor - mint Nagybajomban Várady János 1749-ben, vagy Várady Sámuel 1760-ban - ugyanaz a nemesember töltötte be a communitas főbírói és a nemesek hadnagyának tisztségét is. (A communitas főbírói tisztségének elvállalása ugyanakkor elősegítette, hogy a mezőváros vezetésében szerepet játszó nemesi családok kisajátíthassák a település határának legjobb földjeit és „nagyszámú marhával" használják azokat. 79 ) A nemesi túlsúly ellen időnként sajátos intézkedések születtek. Amikor az említett Várady Jánost 1751-ben ismét kettős tisztségre választották, a mezőváros jegyzőkönyvébe rögzítették: szükséges mellé a tanácsba a lakosok bírájának megválasztása is. 80 A rendelkezésre álló források azt igazolják, hogy a megalakulást követő időszakban a kétfél tanács működése valóban kizárólag az együttes fellépésre, a vitás ügyek eligazítására, a felek megbékéltetésére szorítkozott. Ezért például a hercegi földet használó nemesek ügyei továbbra is a mezőváros tanácsa elé kerültek, ellenben a kétféle jogcímen bírt javak sorsa, öröklése egyértelműen a „mixta sedes"jogkörébe tartozott. Ezen a fórumon ítélkeztek a város tisztségviselőinek helytelen viselkedésével kapcsolatban 165
