Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.

Papp Klára: Mezővárosok a 18. századi bihari magánbirtokon

Mezővárosok a 18. századi bihari magánbirtokon Papp Klára (KLTE, BTK Történeti Intézet, Debrecen) A Mohács előtti évszázadban Bihar megye és a Tiszántúl területén két közeli mezőváros vetélkedett egymással, Nagyvárad és Debrecen. Ezt követően a 16-17. században a kereskedelmi útvonalak találkozásánál fekvő, s az erdélyi fejedelmektől több kiváltságban részesülő Debrecen virágzó fejlődésnek indult, míg Váradnak elsősorban katonai-igazgatási szerepköre erősödött. A két település „versengése" a 18. században tovább folytatódhatott volna, ha Debrecen nem szerez időközben szabad királyi városi rangot,

1 s Nagyvárad nem jut vissza a katolikus egyház birtokába. A kialakult helyzetben azonban a cívisváros éppen éltető elemét, a három országrész találkozásánál, előnyös helyzetében kialakított kereskedelmi kapcsolatait és hasznát veszítette el, s ezt a kedvezőtlen gazdasági változást a szabad királyi városi cím elnyerése sem tudta ellensúlyozni. Nagyvárad viszont jelentős egyházi központtá vált (a katolikus püspökség, a váradi káptalan, a görög-katolikus püspökség székhelye, s több uradalom központja lett), ami kiemelkedő barokk építészeti emlékek létrehozása mellett ahhoz is hozzájárult, hogy a megyén belüli igazgatási szerepét megőrizze. A püspöki székhely a 18. század közepére Debrecennél sokkal inkább vált befogadó várossá - igaz, kénytelenségből is, mivel nem volt elég ereje a beköltözők elhárítására -, ezért rácok, görögök, zsidók egyaránt megjelentek falai között. A 18. század folyamán továbbra is ez a két település, elsősorban a távolsági kereskedelemben pozícióját megőrizni kívánó Debrecen, és a regionális központ funkciót egyre inkább magára vállaló Nagyvárad játszotta a legnagyobb szerepet a vidék árucseréjében. A bihari magánbirtok mezővárosai jelentőségüket tekintve a két nagyváros után következtek, s elsősorban a mezőgazdasági népesség koncentrációjával jellemezhetőek. A II. József-kori népszámlálás tizenhét települést tekintett a vármegyében mezővárosnak, ebből tizenkettő a magánbirtok uradalmait gyarapította. Közülük, a legtöbb adót fizetők közül hat - Derecske, Berettyóújfalu, Kába, Kornádi, Nagybajom és Nagyszalonta - a 18. század elején zálogbirtokként az Esterházy családhoz került derecskéi uradalom része lett.

2 Berekböszörmény és Margita a bihari Csáky-birtokok provisorátusainak központja, Diószeg és Székelyhíd Dietrichstein gróf, majd örökösei mezővárosa, Élesd pedig a Bánffyak zálogbirtoka, majd Batthiány József-György birtoka volt. Egyedül Telegdet találjuk közbirtokosoknál. A korabeli értelmezés jóval több települést - elsősorban a jelentősebb népességszámúakat - nevezett mezővárosnak. 1723-ban a megyei adóösszeírás

3 a belényesi járásban Belényesi, az érmelléki járásban Szentjóbot, Micskét, Margitát, Diószeget, Félegyházát, Székelyhídat és Bagamért, a sárréti járásban Keresztest, Berekböszörményt, Komádit, Udvarit, Kabát, Derecskét, Berettyóújfalut, Gáborjánt, Konyárt, 145