Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.

Knézy Judit: Csurgó egykori mezőváros népcsoportjai és a Festetics uradalom

Amikor az uraság Csurgón járt, egy mázsa 25 font nagy pontyot kellett frissen a konyhára adniuk. 65 A Rinya folyóban a rákászás hozott inkább csemegét, amelyből nemcsak a föld­birtokos család, de az uradalmi tisztek is részesültek. 1772-ben az agarévi kocsmá­rosnak engedték meg évi 3 forintért a szabad rákászást. A taranyi jobbágyok 1772 júniusában szerződtek rákászásért. III. Rövid időre szerződtetett mezőgazdasági munkások 1. Kepés aratók Csurgón és környékén 1768-73 között az aratókat többnyire a helybéliek közül szerződtették a robotosok csoportjai mellé. A gabona vágásán, kötözésén át a ke­resztbe rakásig mindent elvégeztek. Páros számban szegődtek el legtöbb esetben, mivel sarlós aratás volt szokásban és arató és kötöző alkotott egy egységet. 1771. július 7-én a csurgói Horváth Filip, Nemes Iván, Polatics Pál és az alsoki Maries Ferenc búza, rozs, tavaszi vetés aratását vállalta el kötözéssel és keresztbe rakással együtt. Fizetségük mindhárom terményből a 10. rész és élelemre nyolc köböl rozs, négy köböl búza, negyed-negyed köböl árpa és köleskása, 20 font só, 12 font szalonna, 3 font birkavaj. 1773-ból egy részletesebb kepés aratószerződés maradt fenn a számadásokban, két csurgói mesterembert bíztak meg, hogy legalább 12 főből álló csoportot szervezzenek. Megszabták nekik, hogy két hét alatt el kell végezniük a munkát minden tizedik keresztért az őszi és tavaszi gabonákból egy­aránt. A gyors munka nagyon fontos lehetett, mert a munkaadók kilátásba helyez­ték, hogy még két kereszt gabonát kapnak, ha a határidőt tartani tudják. Annyit jegyeztek fel, hogy a csurgói majorból kenyér és főzelék ki fog adatni, melyből nekik kell felfogadni szakácsnőt, hogy ételüket elkészítse, akinek az uradalom fizetésképpen egy csizmára valót ad. A saját gabonájuk cséplésének idejére is biz­tosítottak egy köböl kenyérnek való gabonát. 66 2. Cséplőmunkások, „kránicz, vagygránicz cséplők" Cséplési munkára főleg szlovén nyelvű, illetve szlovéniai területekről vagy kör­nyékükről érkező csoportokat fogadtak fel. A nevek között német, magyar is elő­fordul. A munkásokat nem két hétre, hanem hónapokra alkalmazták. Augusztustól kezdve még ősszel is dolgoztak, mivel a cséplést épületen belül is lehetett végezni a gabonás pajtákban, magtárakban (4. ábra). A pajtamester figyelte munkájukat és adta ki gabonájukat. Pénzzel, liszttel, gabonával, főzelékkel, sóval fizették őket. 1773. augusztus 2-án a csurgói krániezok közül név szerint Bagol Bálás, Kramer András, Tauter Áron 28 köböl rozst és egy köböl búzát vettek át. Későbbi adatok­ból kiderül, hogy két kránicz csoport is dolgozott itt ekkor, vezetőjük Horváth Markó és Bagol András volt, akik hét heti munkájukért 42 forintot és 3-3 font sót 137

Next

/
Thumbnails
Contents