Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses I. Tata a tizenöt éves háborúban. Mecénás Közalapítvány. Tata, 1998.

Kedves Gyula: Fegyverzet és haditechnika a 15 éves háborúban

taik kisebb hányadánál rendszeresítettek. Harcászatuk alapja a pisztoly használata volt. Mindkét tárgyalt csapatnem a caracole-nçk nevezett harcmódot alkalmazta a legszívesebben, aminek keretei között a legteljesebb mértékben kihasználhatta tűzfegyverei hatását. Az ellenfelet a kellő hatásos lőtávolságra vágtában közelítette meg, majd elkezdte a tűzharcot, ami abból állt, hogy kilőve pisztolyai többségét az egység két oldalán, az utolsó sor mögé vonult, hogy ott újra töltse fegyvereit. A sorok egymás után hajtották ezt végre, ami azt eredményezte, hogy a csapat előrenyomulása végtelenül lelassult, sőt akár le is állt, hiszen a tűzharc kezdetekor lépésre kellett váltani, mert vágtában lőni még csak csak lehetett (célzásról természetesen szó sem lehetett, itt is a tömegtűz hatása volta fontos), de a fegyvereket megtölteni már nem. Miután a sorok egymás után hátra kellett, hogy vonuljanak a mögöttük lévő sor tüzelésének biztosítására, a caracole tulajdonképpen egy helyben folytatott tűzharc volt. (Ezt ismerte fel néhány évtizeddel később Gusztáv Adolf, s a svéd lovasság újszerű alkalmazása mozdítja majd ki a nyugat-európai lovassági harcmódot a zsákutcának bizonyuló helyzetéből.) További problémát jelentett, hogy a caracole gyalogság elleni alkalmazása nem mindig volt célirányos. A muskéták ugyanis sokkal hatékonyabb fegyverek voltak a lovasság tűzfegyvereinél, így ha a megtámadni kívánt gyalogos egységben megfelelő arányban voltak muskétások (márpedig a 16. század végén már mindenütt meghaladta a lövészek száma a pikásokét) a caracole „visszafelé sült el" és a muskétagolyók vágtak rendet a lovasok között. Ebben az esetben csak a gyors lovasrohammal kombinált tűzharc lehetett megfelelő harceljárás. (Az is igaz, hogy a lovasrohamnak viszont a pikások „tüskefala" jelentett alig leküzdhető akadályt, így hát nem volt könnyű élete a lovaskatonának.) A fekete lovasok különben vértezetüknek köszönhették nevüket. Takarékosság miatt a vértezetet ugyanis vastag fekete mázzal vonták be, így nem volt szükség a felület polírozására és karbantartásuk is egyszerűbb volt. Vértezetük szerkezete a puskás lovasságéhoz volt hasonló, azzal a kiegészítéssel, hogy a háború első felében hozzá tartozott vértezetükhöz a csatakötény és a teljes kart borító vért is. A közelharcban a már leírt lovaskardot használták. A külföldi zsoldos lovasság elitjét és a klasszikus lovassági harcmódban alkalmazott csapatnemet a vértesek, más néven kürasszírok jelentették. 69