Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses I. Tata a tizenöt éves háborúban. Mecénás Közalapítvány. Tata, 1998.

Kedves Gyula: Fegyverzet és haditechnika a 15 éves háborúban

összeütődésekor keletkezett. Ez jóval egyszerűbb működést és gyárthatóságot jelentett a dörzskerekes szerkezeténél, de a század végéig még csak kis számban használták kiforratlan változatait. A fentiek alapján érzékelhető, hogy a korszak tűzfegyverei meglehetősen kezdetlegesek, mégis korszakalkotónak bizonyultak, hiszen viszonylagos olcsóságuk nagyobb létszámú katonaság felfegyverzését tette lehetővé, s a harc lefolytatását nagy távolságból is lehetővé tette, továbbá feleslegessé tette a drága páncélt, miután úgysem nyújtott megfelelő védelmet a puskalövés ellen. A gyalogság volt az a fegyvernem, amely a leghamarabb alkalmazkodott használatához. A 16. század végére gyakorlatilag a puskával felszereltek, a muskétásnak nevezett katonák lettek a gyalogság fő ereje. A tizenötéves háborúban a külfödön (a német tartományokban, Itáliában, Németalföldön) toborzott katonaság alakulatai a későbbi sorgyalogság csíráiként felfogható csapatokba szerveződtek. Nagyobb részük már puskával volt felszerelve, Kelenik József kutatásai alapján ezek arányát 2/3, sőt gyakorta 3/4 részre lehet tenni, ami némileg meghaladta a korszak legmodernebb haderejének tekintett orániai hadseregben alkalmazott mértéket is. Fegyverzetüket pontosan ismerjük a Kelenik által közreadott Bestallungokból (katonaállítási szerződések, amelyek pontosan rögzítik a megkívánt felszerelést és fegyverzetet). Legnagyobb számban a kanócos muskétákat használták. Nehéz, ormótlan fegyverek voltak, annak ellenére, hogy a 16. század elején alkalmazott muskétákhoz hasonlítva sokat változtak, könnyebbek, egyszerűbben kezelhetők lettek. Súlyuk még így is 6-7,5 kg között mozgott, hosszúságuk 140170 cm űrméretűk 18-19 mm volt. Lőtávolságukról újabban viták zajlanak, annyi mindenesetre bizonyos, hogy a szakirodalomban korábban elfogadott 200-250 m-es hatásos lőtávolságot meghaladta. Kelenik József tűzfegyverekkel foglalkozó kitűnő tanulmányában (a korabeli puskákkal a közelmúltban Ausztriában laboratóriumi körülmények között végrehajtott lőkísérletek eredményeire, illetve kortárs leírásokra hivatkozva) 300-350 m-re teszi hatásos lőtávolságukat, ami elfogadhatónak tűnik. Hozzá kell tennünk azonban, hogy itt nem a mai értelemben vett célzott lövésről beszélhetünk, mert ezekkel a sima csövű fegyverekkel ennél jóval kisebb távolságra sem lehetett célzott lövést leadni. A tűzfegyverek erre az időre kiformálódó harcászata nem is célzott lövésekre, hanem a minél kisebb időközökkel leadott sortüzekre épült, ahol a célzás a fegyver irányba fordí64