Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses I. Tata a tizenöt éves háborúban. Mecénás Közalapítvány. Tata, 1998.

Tóth Sándor László: A tatai vár ostromának szerepe a 15 éves háborúban

háromszor Veszprémet (1593,1598,1605), Győrt (1594,1597,1598), Székesfehérvárt (1593, 1601, 1602) és Budát (1598, 1602, 1603). A térség várai közül egyedül a kulcsfontosságú Esztergomot ostromolták többször, öt alkalommal (1594, 1595, 1599, 1604, 1605), mint Tatát, de ez sem cserélt olyan gyakran gazdát, csak kétszer tudták elfoglalni, akárcsak Székesfehérvárt és Győrt. A másodrendű várnak számító Pápa, Palota és Veszprém valamennyi ostroma az ostromlók sikerét hozta, míg az elsőrendű várnak számító Komárom és Buda visszeverte az ostromokat. A tatai vár gyengeségét mutatja, hogy mind a négy várostrom eredményes volt, a védőknek nem volt esélye a sikeres védelemre. A tatai várostromok időpontját illetően megállapíthatjuk, hogy egy közülük késő tavaszra, májusra esett, kettő nyáron volt júliusban, illetve augusztus elején és csak egyre került sor ősszel, októberben. E várvívások többnyire korainak számító időpontját azzal magyarázhatjuk, hogy Tata túlnyomórészt határvárként funkcionált. A várostromok időtartamát is érdemes szemügyre vennünk. A törökök mindkét alkalommal kb. 4-5 napig (1594. július 19-23; 1597. október 8-13.) vívták a várat, s feladás, illetve a védők várból való kimenekülése után szerezték meg az ágyúzással, aknázással megrongált várat. A keresztény csapatoknak rövidebb időbe, alig egy-két napba telt mindkét alkalommal ( 1597. május 22-23., 1598. július 31-augusztus 2.) a vár elfoglalása. Előbb meglepetésszerű akcióval, majd rövid várvívással és rohammal vették be a várat. Ez arra enged következtetni, hogy a keresztény csapatok technikai felszereltsége, ostromeszközei (ágyúk, petárda) felülmúlták a török csapatokét, akik többnyire hagyományos ostromot folytattak. A várvédők száma néhányszáz volt valamennyi ostrom idején, ez a vár nagyságára, befogadóképességére vezethető vissza, továbbá arra, hogy jelentősebb, ezer főt meghaladó őrségeket mindkét fél csak a fővárakban állomásoztatott. 37