Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses I. Tata a tizenöt éves háborúban. Mecénás Közalapítvány. Tata, 1998.
R. Várkonyi Ágnes: Történelmünk nemzetközi jelenlétének alternatívái
vázolta az új igényeket és a roppant feladatokat. Eszerint az Európa történetét írók deffensivában vannak, mert nemcsak több mint két tucat nyelven írt történelemmel, ezzel a tudományterületünkön a legnagyobb heggyel kell szembe nézniük - „ de még azt is el kell tűrnünk, hogy valamiféle halott professzorok társasága legyünk, ám éppen Norman, Davies történetét a vitalitás bizonyságaként kell elfogadnunk". Különösen azért, mert a szerző olyan terület Közép- és Kelet-Európa szakértője, amely ilyen áttekintésekben, vagyis Európa-történetekben ritkán kerül előtérbe. A londoni egyetem professzora ugyanis 1989-ben kiadott Lengyelország, Európa szíve című nagysikerű áttekintése után Európa történetének összefoglalásába már szervesen beépítette a lengyel történelmet. Vajon Magyarország történelme mennyiben és hogyan kerül be a jövő európai tudatába? Biztos válasz ma nincs? De vannak prognózisok. írásom célja nem lehet több minthogy érzékeltesse: reális a veszély, hogy a magyar történelem kiesik, eltűnik az új évszázad Európájának történetéből. De az ellenkezőjére is van lehetőség. A jövő Európájának múltjáról évtizedünkben megjelent művek számunkra két szempontból érdemelnek különös figyelmet. Egyrészt Magyarországról nagyon kevés szó esik bennük. Lényegében nem vagyunk jelen, vagy nem jól vagyunk jelen ezekben az Európa-történetekben. Ugyanakkor valamennyi összefoglalásra jellemző, hogy Európa történetét nem az egyes országok egymás mellett futó históriájának tekinti, hanem új fogalmi készlettel a kontinens történetének esszenciális többletét kívánja megragadni. Ez a korábbiaknál más, gazdagabb Európa fogalom tág keretet kínál más nemzetekkel együtt a magyar történelem számára is. Európa mindig is többet jelentett, mint földrajzi terület. Lényegét a történelem évszázadaiban különbözően fogalmazták meg. A középkorban tűnik fel az „európai" fogalom használata, most indul évszázados útjára az Universitas Christiana képzete, s a földrész hivatásaként megjelölt program a dialógus, a stabilitás és a béke. Majd a koraújkor változásai idején, 15. században a neoplatonista filozófus, Marsilio Ficino úgy fogalmazott, hogy Európa addig tart, ameddig a reneszánsz ér, az „európa" képzet a megújulás készségével gazdagodott. A vesztfáliai béke a hatalmi egyensúly jegyében fogalmazta meg a nyugalom, a gyarapodás feltételét a háborúk pusztításai után a túlélés feltételét. Montesquieu szerint: Európa lényegét a változatosság fejezi ki és az, hogy nem tűri a nagy birodalmakat. 8
