Borhy László – Számadó Emese: Acta Archaeologica Brigetionensia 4. Gemmák, Gemmás gyűrűk és ékszerek Brigetióban. (Komárom 2003)

amely nyilván ugyanannak a mesternek a kezenyomát viseli - is alátámasztja a snettishami gemmalelet stíluselemzése kapcsán fentebb elmondottakat, miszerint egy és ugyanazon mester esetében is megkülönböztethető egy gondosabb és egy elhanyagoltabb kidolgozási stílus. Ez az ugyanazon a darabon elvégzett összehasonlítás megfeleltethető Gesztelyi T. megfigyelésének, aki két karneol gemma plasztikus és lineáris stílusú Ceres-ábrázolását vetette össze egymással a tatai Kuny Domokos Múzeum Brigetióból származó gyűjteményébenT Persze a csoportos jelenetek fő- és mellékalakjai között nem mindig mutatható ki ilyen mértékű stíluskülönbség: a Kat. 12. számú darab Dea Roma-, Amor- és Victoria-kompozíciója esetében mindhárom alak gömbölyű vonalakkal, jól proporcionáltan, részletekig menően kidolgozva jelenik meg. A portrék esetében is megerősíthető mindaz, amit M. Henig a császárkori kronológia felállítása kapcsán megállapított."' A Faustina minor- (Kat. 29.) és Caracalla-portrék (Kat. 32.) mutatják, hogy - bár a gemmák esetében ebben az időszakban általában már az ún. "incoherent grooves style"-ról beszélhetünk - a portré-gemmák készítésében az Antoninus- és a Severus-kor még jelentőset alkotott. Tekintve, hogy ennek a műfajnak a jelenléte Brigetio, illetve - tágabb földrajzi határok között nézve - Pannónia és a dunai provinciák területén hangsúlyozottan megfigyelhető, szemben a nyugati provinciákkal, ahova csak ritkán jut el, Gesztelyi T. joggal feltételezi azt, hogy ezen a területen egy műhely is létezhetett.'' Ha Brigetióban gemmavésésre nincs is adatunk, a Klapka György Múzeumban bemutatott ékszerek némelyike fontos megfigyelésekre ad lehetőséget a helyi ékszerművesség vonatkozásában. Két ólomgyűrűről van sző, amelyek ha nem is tartoznak a leglátványosabb ékszerek közé, szinte biztosra vehető, hogy Brigetióban készültek. Az egyik még (Kat. 70.) az öntés nyomait is magán viseli: a lapos karika külső és belső élén, továbbá a lemez ujj felőli oldalán is körbefutó öntecsről van szó, amely alapján látszik, hogy a gyűrűt két negatív forma összeillesztésével öntötték. A gyűrűkarika apró csúcsban végződik: ez is az öntési folyamat után rajtamaradt kis öntecs, amely az öntőcsatorna meglétére és esetleg arra utal, hogy a negatívban egyszerre több ólomgyűrűt öntöttek, amelyeket öntőcsatorna kötött össze egymással. A lemezen gemma részére üresen hagyott foglalat van; sajnos a gemma vagy elveszett, vagy a még félkésznek tekinthető gyűrűbe nem illesztették bele. A gyűrűről, amely jellegzetes, jól azonosítható 3. századi gyűrűformát követ, feltételezhető, hogy megtévesztési céllal készítették. Mivel nem valószínű, hogy a rendkívül puha, könnyen karcolódó, gyorsan oxidálódó ólomgyűrűt ilyen formában viselték volna, elképzelhető, hogy utólagos megmunkálását követően - a Kat. 50. számú gyűrűhöz hasonlóan - aranyozni akarták. Ha megkapja ezt a díszítést, a belehelyezni szándékozott gemmával együtt súlyánál fogva masszív aranygyűrű benyomását kelthette volna. Azt a kérdést azonban, hogy az ilyen típusú ékszert tömör aranygyűrűként adták-e el, vagy olcsó "bizsuként" árusították, amely alkalmas volt arra, hogy bárki a saját tehetősségét fitogtassa, nem tudjuk megválaszolni. Mindenesetre az üres gem15 Gesztelyi 2001:Kat. 14. és Kat. 15. 15 Gesztek/! 2001:Kat. 14. és Kat. 15. 16 Henig 1988. 17 Gesztelyi 2000:21.; Gesztelyi 2001:23-24.