Borhy László – Számadó Emese szerk.: Acta Archaeologica Brigetionensia 2. Római kori csontfaragványok és modern hamisítványok (Komárom 2001)
Pásztókai-Szeőke Judit: A Brigetióban, Komárom/Szőny-Vásártér lelőhelyen 1992-1999 között feltárt faragott csonttárgyak katalógusa (Kat. 1-53.)
Pásztókai-Szeőke Judit Bevezetés 1992-1999 között a római kori Brigetio polgárvárosának területén, a mai Szőny-Vásártér lelőhelyen folytatott ásatások során összesen 53 csontból faragott tárgy került elő. A továbbiakban a feltételezett csontfaragó vagy csonteszközöket javító műhely (-C17, -C18, -D17, -Dl8 ásatási szelvények) leletanyagának kivételével az éves rendszerességű feltárások által ismertté vált csontból faragott tárgyak kerülnek tárgyalásra (Kat. 1-53.). A feltételezett csontfaragó műhely leletanyagával összehasonlítva az ókori település többi részéről származó római csontfaragványok összessége sokkal változatosabb képet mutat: varrótűkön, a legnagyobb számban előforduló gömbfejű haj tűkön és meghatározhatatlan tű töredékeken kívül felszínre kerültek kanáltöredékek, változatos fejben végződő dísztűk, egyszerű, árra hasonlító tűk, játék- vagy számolókorongok, guzsalytöredék stb. Mindez nagyon jól tükrözi, hogy mennyire sokrétű volt az állatcsontból és agancsból készült tárgyak használata a római városlakók mindennapi életében. Ezek a tárgyak általában a más római lelőhelyekről is ismert típusokat képviselik, de vannak ritkábban előforduló (pl. Kat. 13.: női portréban, vagy állatalakban, Kat. 12.: gyűrűben végződő dísztűk) és ritkaságszámba menő darabok (Kat. 4.: csont evőkanál letört nyele) is. A leletek közt található két biztosan nem római darab is: egy tégely oldaltöredéke (Kat. 3.) és egy gomb (Kat. 52.). Sokféleség jellemző a tárgyak kivitelezésére is: egyes darabok felszíne fényesre polírozott (pl. Kat. 12.), mások a másik véglet, az egyenetlenül durva felület képviselői (pl. Kat. 24; 49.). Számos eredetileg hosszabb haj-, dísztű esetében megfigyelhető, hogy miután eltörtek, nem dobták ki őket, hanem sérült végüket lecsiszolva tovább használták (pl. Kat. 12; 20; 31; 34-)A varrótűk foka három lyukasztási módot képvisel: 1. két egymásba átérő lyukkal kialakított (Kat. 6-8.); 2. hosszúkás fokú (Kat. 9.); 3. esztergán vágókoronggal kialakított' fokú (Kat. 10.) varrótűk. Előkerült egy 3 mm vastag, egyik oldalán fényesre csiszolt és pont-kettős koncentrikus körökkel díszített csontlapocska töredéke (Kat. 1.) is. Díszítését ún. stabil körzővel készítették 2 , ami valójában öt hegyben végződő fémlap*. A középső ág valamivel hosszabb, mint a másik négy: ez szolgált a körző rögzítésére. A lapocska egyik díszítményénél jól látható, hogy készítésekor a körző elmozdult. A csontlap esetében megfigyelhetők a csiszolás és a formakialakító reszelés nyomai: előbbi a hátlapon, míg az utóbbi a tárgy épen megmaradt élén. Ezeket a műveleteket dörzskővel (pumex) 4 , vagy fém reszelővel' végezhették. A csonttárgyakon sem elszíneződés, sem festés nyomai nem figyelhetők meg. 1 Deschler-Erb 1998:101, Abb. 162. Az ebben a fejezetben Bartus D. által meghatározott csonteszközöket BD szignóval jelöltük. A leltári számok az első helyen megadják a feltárás évét (pl. 992. = 1992, stb.), a második helyen a szelvény (pl. -B16. vagy pl. G13., stb.), vagy a kutatóárok (pl. III.) számát, illetve, ha szórványként került elö (SZ.), rögzíti ezt a tényt, majd a rétegszám megadása következik (pl. 064-, stb.). Ezt követi a tárgy rétegen belüli sorszáma. 2 Bíró 2000:21. ' G. Sándor 1960:145, 5. ábra. 4 Tertullianus, De pallio 4-3. 1 Allason-Jones, L: Roman Jel in the Yorkshire Museum. Yorkshire 1988, I 2, Fig. 9. ACTA "ARCHAEOLOGICA • BR IG ETI ON EN SIA 9
