Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 5. (Tiszaföldvár, 2011)

SZEMELVÉNYEK A MÚZEUMALAPÍTÓ ÍRÁSAIBÓL - Dr. Varga Lajos: Az öreg földrajztanár viszanéz

TISZAVILÁG V. apámtól örököltem, aki szintén szerette a barangolásokat és az érdekes kőzeteket. Első komolyabb olvasmányaim a Verne Gyula könyvek voltak. Ahol olvasás közben egy-egy földrajzi nevet találtam — A büszke Orinoco, A rejtelmes sziget, Grant kapitány gyermekei, Sándor Mátyás, Két év vakáció, Várkastély a Kárpátokban stb. —, kikerestem az atlaszomban, s igyekeztem agyam „komputerében" maradandóan elhelyezni. így, amikor 1932 szeptemberében elsőéves földrajzszakos egyetemi hallgató lettem, majdnem minden olyan földrajzi nevet ismertem (a térképen is!), amelyek ismerete nélkül nem álltak szóba velünk a Cholnoky tanszéken. (Volt egy hatalmas jegyzék azokról a földrajzi nevekről — 853 név! —, amelyeket ismernie kellett már egy „gólyának" is az első félév utáni kollokviumokra, s ezt alaposan ellenőrizték.) Óriási öröm volt számomra, amikor 1930ban (hetedikes gimnazista koromban) megkaptam édesanyámtól a „Cholnoky földrajzi és statisztikai atlasz"-t, egy rokonomtól egy nagyszerű Kogutowicz-atlaszt. Helyrajzi és földrajzi, magyar művelődéstörténeti ismereteimhez gyümölcsözően hozzájárultak a cserkésztáborok: Mecsek, Nyugati-Alpok, Bükk-hegység, Mátra, Salgótarján térsége, Bakony, Börzsöny stb. Dr. vitéz Mihóczy Rezső cserkészparancsnokunk nem csak földrajzi értékeket mutatott meg nekünk, hanem a magyar történelem, néprajz értékeit is. (Nem véletlen, hogy egyik doktori tárgyam a magyar művelődéstörténet lett.) Minden cserkésztáborból egy csomó kőzet, ásvány, néhány szép, lepréselt növény, jegyzetköteg, később egy csomó fénykép volt a zsákmány. Kezdetleges Voitlander gépemmel igen jó felvételeket csináltam, a javából tetszetős nagyitásokat. A cserkészcsapatban már az 1920-as évek második felében hallottunk a szülőföldismeretről, lakóhelyünk és térsége ismeretéről. így aztán mire leérettségiztem, be is jártam Szentes környékét, Csongrád vármegye legfontosabb pontjait: Szeged, Hódmezővásárhely, Makó, Pusztaszer, Csongrád, Zalota, Szegvár, Mindszent, Mártély, Bökényi komp, Cserebökény (itt voltak apai őseim mezőgazdasági cselédek). Nagy segítségemre volt pedagógus édesanyám is, aki elvitt Hódmezővásárhelyre, a híres-nevezetes Nagy András János-féle ártézi kutat megnézni, majd Kovács dédnagyapáni téglagyárát mutatta meg, Szegeden az épülő fogadalmi templomot meg a Szent Demetertornyot. Meglátogattuk Szentetornyán a Justhkastélyt, ahol báró Justh Zsigmond Moliére darabokat adatott elő uradalmi cselédekkel. Kunszentmártonban egy jó cserkészvezető felhívta a figyelmünket a XV. századi alapú községházára. Ebben az épületben őrizték a magyar szent koronát 1541-ben, amikor Izabellát a törökök kizsuppolták Budáról és Lippára száműzték. A Hármas-Körös — a középkorban: Derék-Körös — déli partjához közel Zalotán, gazdag őskori lelőhely van, onnan is gyűjtöttem. Amikor ötödikes gimnazista koromtól tagja lehettem a gimnázium ifjúsági önképző körének, rávetettem magamat az önképzőköri könyvtár földrajzi könyveire, s elkezdtem gyűjteni a térképeket is. (Az 1920-as, 1930-as években szabadon lehetett vásárolni a 75 ezres és 200 ezres katonai térképeket. Nem csináltak belőlük titkot, mint az elmúlt rendszer.) Érettségi után az egész osztály önként jelentkezett katonának. Nem féltünk a katonaságtól. Ekkor lettünk igazi férfiak! Jómagam Budapestre kerültem tartalékos tisztiiskolába. Egyik bajtársammal jól összebarátkoztunk, s ha nem voltunk hétvégén szolgálatban, már szombat déltől elindultunk villamossal, HÉV-vel, majd gyalog a Duna jobb parti részének egy-egy kisebb egységébe, s bejártunk egy-egy hegyvidéki részt a Tétényi fennsíktól a Pilisen át a Visegrádi-hegységig. A visegrádi vár egy jól fedett kis helyiségébe szénát cipeltünk fel, s ott jót aludtunk, majd visszavittük a szénát. Máskor, ahol a szombat este elért bennünket, előző évi száraz tölgyfaleveleket kotortunk magunk alá, vagy valami szőlőskunyhóban, csőszkunyhóban aludtunk. A hazacipelt kőzeteket 8-10 kilogrammos csomagokban küldtem haza Szentesre, a szépen gyarapodó gyűjteményembe. A Tétényi fennsíkon volt a gyalogsági éleslövészeti terep. A szünetekben, pihenőkben mindig sikerült néhány darabot a miocén rétegsorból begyűjtenem. A nyári nagy tüzérségi éleslövészet Hajmáskéren volt: újabb hely s alkalom a gyűjtésre, megfigyelésekre, kövületes kőzetek gyűjtésére. 1932. szeptember 18-án hadapród tüzmes-